Az utóbbi időben a médiában megjelent írásokban több helyen idéznek elsősorban nyugati, többek között USA politikusokat, akik azt a kérdést feszegetik, hogy milyen mértékben lenne szükség restrikciókra az idősellátás – akár pénzügyi, vagy szélső esetben egészségügyi – területén a gazdasági válság kezelése érdekében. Még történelmi példákra is hivatkoznak sokszor, elég hátborzongató…„Áldozattá” válhat-e az idősebb korosztály a növekedés oltárán?
Tényleg itt tartunk, az idős korosztályt kellene „feláldozni” a jövő oltárán? Mi a helyzet itthon és milyen nemzetközi példákat érdemes tanulmányozni, hogy ezt a kérdést akár tízéves távlatban is megfelelően lehessen kezelni. Erről osztok meg néhány gondolatot dr. Farkas András nyugdíjszakértőtől, a „Nyugdíjgurutól”.
„A jelenlegi háború, növekvő infláció, az Európára zúduló migráció és a folyamatosan megjelenő vírusok sújtotta válságos helyzetben nem az a kérdés, hogy ki áldoz fel kit, az egész világ került vészhelyzetbe. Az igazi dráma a gazdaság területén zajlik. A különböző globális problémáknak a világ gazdaságára gyakorolt hatása súlyosabb lehet, mint amilyen a II. Világháborúé volt. Az egész világot behálózó termelési értékláncok eredményeként gyakorlatilag minden mindennel és mindenki mindenkivel össze van kötve. A világgazdaság működése a tőke, az áruk, a szolgáltatások, az információ és az emberek szabad mozgásától függ. Ha ebből a komplex szövedékből bármely szál tartósan fölfeslik, az rendkívül súlyosan érintheti, recesszióba taszíthatja az egész rendszert.” – vázolja bevezetőkén a jelenlegi helyzetet Farkas András.
Az alapkérdésre térve köztudott, hogy a világ fejlettebb része – kivéve a folyamatos bevándorlás miatt az Egyesült Államokat – drámai gyorsasággal öregszik. Magyarországon 2030-ra a 65 évesnél idősebb emberek száma kétmillió százharmincötezerre, az akkori teljes lakosság közel negyedére növekszik. Ma minden ötödik magyar, 2030-ban már minden negyedik magyar 65 évesnél öregebb lesz.
A kormány a koronavírus járvány miatti veszélyhelyzetben a gazdasági válságkezelési csomagja részeként döntött a 13.havi nyugdíj 2021-től négy éven át történő fokozatos visszaépítéséről, majd 2022-ben előrehozva azonnali hatállyal bevezette. Jelentős segítség a nyugdíjprémium kifizetése a a növekvő infláció hatásaival a mindennapokban küszködő idős korosztálynak.
„Átlagosan a jelenlegi GDP 9%-a, 3600 milliárd forint teszi ki a nyugdíjkasszát. A kormány az EU részére megküldött konvergencia-programjában 2030-ra ezt az arányt mindössze 8,4%-ra prognosztizálja. A közel kétszázezer fővel növekvő nyugdíjas lakosság és a 13. havi nyugdíj beépítése mellett jelentős kihívást jelent a pénzügyi kormányzat számára a nyugdíj finanszírozás biztos forrásainak megteremtése.”
A nyugdíjasokat persze nem a makrogazdasági összefüggések és az állami költségvetés gondjai érdeklik, hanem a saját megélhetésük.
A Nyugdíjguru véleménye szerint nem lenne megoldás a svájci indexálás, vagyis az infláció mellett az átlagbér növekedés figyelembe vételének ismételt bevezetése sem, mert az az utóbbi években, különösen 2016 és 2020 között ugyan nagyon előnyös lehetett volna a nyugdíjemelés szempontjából, de jövőre már – a válságok okozta gazdasági visszaesés következtében – fájdalmasan visszavághatná az emelési reményeket, amint a vegyes indexálás korábbi tapasztalatai is tanúsítják ezt.
„A nagy feladvány végül is az, hogy a nyugdíjkassza csökkenő bevételei és növekvő kiadásai mellett hogyan tartható fent a rendszer komolyabb változtatások nélkül? Ennek során ráadásul azt is figyelembe kell venni, hogy nem csak az itthoni járulékfizetésre képes korosztályok létszáma csökken, de a robotizáció, digitalizáció, automatizáció, mesterséges intelligencia robbanásszerűen terjedő lökéshullámai egy sor hagyományos területről kiszorítják az emberi munkaerőt, így még kevesebb olyan dolgozót találhatunk a jövőben, akinek a keresetét járulékokkal lehet terhelni a nyugdíjrendszer – és persze az egészségbiztosítási rendszer – fenntartása érdekében. Az élőmunkát terhelő járulékokra épített százéves felosztó-kirovó rendszer átfogó reformja nélkül elképzelhetetlen a hosszabb távú nyugdíjfinanszírozás.”
A szakértő szerint már rövid távon is érdemi megoldás lehetne az eddig teljességgel hiányzó munkáltatói pillér bevezetése a magyar nyugdíjrendszerbe. A legjobb nemzetközi példák szerint az adott országban minden munkavállalót automatikusan beléptetnek a foglalkoztatói nyugdíjpillér égisze alatt működő nyugdíjalapba – biztosítva az önkéntes kilépés lehetőségét -, amelyet munkáltatói befizetésekkel és állami támogatásokkal tesznek vonzóvá mind a munkavállalók, mind a foglalkoztatók számára. Érdemes tanulmányozni a brit, a svéd vagy a német példát, hangsúlyozza a Nyugdíjguru. A Magyar Nemzeti Bank versenyképességi javaslatcsomagjában is megjelentek a foglalkoztatói nyugdíjpillérre utaló jelek a nemzeti jóléti alapok formájában, egyelőre kormányzati támogatás nélkül.
„Ha visszakanyarodunk az induló kérdéshez, azaz fel kell-e „áldozni” az időseket a jövő oltárán, vagy inkább növekvő társadalmi erőforrásnak kell tekinteni őket, akkor én ez utóbbira szavazok. Az idősebb korosztály a társadalom legfontosabb stabilizáló ereje, a családi összetartozás és az érzelmi intelligencia legfőbb forrása lehet. Csermely Péter egy írásában azt fejtegeti, hogy ha Rómeó és Júlia drámájában a Capulet és a Montague családból egy-egy nagymama együtt kötögetett volna, és megbeszélték volna az unokáik szerelmi ügyét, akkor bizonyosan nem tragédiával végződik a történet.
Az egyre népesebb idős rétegre társadalmi erőforrásként kell tekinteni. Fontos a jó egészségi állapotuk, általános jólétük megtartása, mert az aktív népesség rohamos fogyása mellett egyre inkább előtérbe kerül az „élethosszig tartó munka” fogalma, gyakorlata. Nem beszélve a bennük felhalmozott tudás és tapasztalat visszaáramoltatása a társadalomba. A rohamosan digitalizálódó világban az emberi kapcsolatok döntő fontosságúak.”
