Lélegzetelállító a panoráma és a több évszázad emlékeit hordozó Szent Erzsébet park fogadott minket a balatonboglári „művészetek dombján”. Itt áll két történelmi család –Körmendy és Bárány- temetkezési helyéül épített két kis templom, kápolna, a Kék és a Vörös. Nem kímélte őket az elmúlt évtizedek viharai, kifosztották, lepusztították – nem kímélte sem a politikai, sem pedig az emberi vandalizmus. Az egyikben tanyázott a hetvenes évek avantgárd művészeinek egy csoportja, hangos volt tőlük a környék és a botrányokat emlegető sajtó. Happeningek és kiállítások, underground rendezvények zajlottak itt – de a gyönyörűséges helyen álló kápolna állaga csak romlott ezalatt az idő alatt is.
Tizenöt évvel ezelőtt teljes rekonstrukció eredményeképpen a két templom és a környezete a „művészetek dombjává” varázsolta ezt a helyet. A kiállítótérként szolgáló két szakrális épület mára már a kortársművészetek templomai lettek.
Ide látogattunk el a minap, megálltunk a Kék templom ajtajában és rácsodálkoztunk az elénk táruló balatoni panorámára, majd megfordultunk és belépve a kiállítótérbe ennek a lenyűgöző látványnak a színes, szélesvásznú parafrázisa tárult elénk Radák Eszter vásznain. A virtuóz módon kezelt koloritás a képeken nem villódzást, hanem hihetetlen nyugalmat, derűt áraszt, így ábrázolva a művész által megélt impressziókat a vízről, az azt körülvevő hegyekről, a kertekről, az erdőről és a pihenésre hívogató karosszékekről. Legszívesebben belehuppannánk ezekbe a fotelekbe, Eszter mellé, hogy onnan, vele együtt élvezzük és éljük át az ő színes szemüvegével a minket körülvevő gyönyörűséges világunkat. Kifelé menet az ajtóban megállva többször háromszázhatvan fokban megfordultunk és így mintegy kaleidoszkópon keresztül nézve színpompássá vált az elénk táruló panoráma is.
A szépen kialakított sétaúton átballagtunk a szomszédos Vörös kápolnába, ahol a panorámától elfordulva és belépve kiállítótérbe a szürkeség és az egyhangúság fogadott két nagyon fiatal művész, Szlávik Barbara és Kaszás Konrád művein. Barbara vásznain csak a szürkéskék minden motívumot nélkülözve dominált, Konrád alkotásain sárga környezetben nehezen azonosítható néhány figura került ábrázolásra. Többször körbementünk, szerettük volna a megérteni a képek mondanivalóját. De főleg azt, hogy ez a minket körülvevő csodálatos világ és táj, melyben élünk, miért vált ki ilyen fiatal művészekből műtermük falai között alkotva ennyire depresszív műveket? A két templom a 19.század második felében épült, máig emlékműként szolgálnak az idők viharait állva ennek a varázslatos környezetnek. A két templomban kiállító művészek között nincs százötven éves korkülönbség, legfeljebb csak két évtizednyi – de a művek által nyújtott élmények között leírhatatlan a különbség…A világunk színes és szürke oldala, a teljességet tükröző művészet és a minimalart által nyújtott impressziók két külön világa.