Több évig készülődtünk egy nagy ívű erdélyi körútra, tervezgettünk, nagyon tartalmas útitervet állítottunk össze, de valami mindig közbejött.
De hát a pandémia megtanított minket arra, hogy:
„Ki tudja, mit hoz a holnap?! Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra, mert lehet, hogy nem lesz holnap!”
A mostani válságtól terhelt időszak ezt a tapasztalatot csak megerősítette.
Terveinket 2021. szeptemberében tudtuk valóra váltani, bejártuk Erdélyt a történelmi határok mentén
Ezek az élmények már a mieink, beleégtek a lelkünkbe, a szívünkbe, ezt már nem veheti el tőlünk senki.
Tárgyak, pénz, vagyon elveszhet – de amit megéltünk, az örökre velünk marad. Édesapám idézte az utolsó napjaiban székely rajztanárát, aki azt mondta: „Fiam, ha nehéz helyzetbe kerülsz az életben, hunyd be a szemed, idézd fel magadba a számodra kedves élményeket, melyek leperegnek majd előtted, mint egy színes film. Ez segít a túlélésbe, az újrakezdésben.”
Ezen gondolatok jegyében indultunk el a gazdag programokkal teli útitervünk nyomán.
És most felidézek egy nagyon aktuális és nagy sok tanulsággal bíró emléket.
Az utunk során, a Hargita tövében lévő szállásunkról Székelyudvarhelyen át érkeztünk meg Farkaslakára, Tamási Áron szülőfalujába. Szinte napra pontosan Tamási Áron 124. születésnapján, szeptember 19-én. Első állomásunk az író farkaslakai emlékköve volt, Szervátiusz Jenő és fia Tibor alkotása 1972-ből. Itt majdnem mindenki megáll, hiszen közel a főút is, sokkal kevesebben jutnak el azonban a Tamási-emlékházba, mely a sírtól körülbelül másfél kilométernyire, bő negyedórányi sétára, a Nagy utca 238-as szám alatt található.
A másfél évszázados, faboronás, háromosztatú, zsindelyes házban látható emlékkiállításon Tamási Áron életével ismerkedhetünk meg. A kiállításon az író húgának unokája kalauzolt végig, kérdéseink megnyitották és sok, a tárlókban nem található dolgokról mesélt. Ez számunkra különleges élmény volt, szinte egy születésnapi ajándék odaátról, a nagy írótól. Megcsodáltuk a tökéletes állapotban megmaradt pajtát is, melyből, az ilyen építmények szerelmesét, az Őrségben gyökeret eresztett barátunkat úgy kellett kiimádkozni. A két egymástól távollévő vidék település és építmény szerkezetei rengeteg hasonlóságot mutatnak.
Ahogy körbejártuk a „nagy” és a „kicsi” házat, igazából két egyszerű szoba, melyeket egy konyha választ el, a rengeteg emléket nézve csak úgy záporoztak a kérdések. Megnyílt előttünk Tamási Áron és az őt akkoriban körülvevő világ és az a fantasztikus életút, melyet bejárt. Ennek lenyomatai és nem valamiféle fikciók tükröződnek vissza életművében. Szinte egymás szavába vágva neveztük meg azokat az irodalmi műveket, melyek a tárgyak, emlékek és vezetőnk elbeszélései során felidéződtek bennünk.
Tamási Áron a külső, úgynevezett „kicsi” házban (szobában) született 1897. szeptember 19-én
Az erdélyi tanulmányai után, még a harmincon innen, 1923 júliusában, huszonhat éves korában átkelt a nagy vízen, mint sokan mások, elindult a Amerikába szerencsét próbálni, ahol még banktisztviselőként is dolgozott.
1923-1925 között New Yorkban élt, kis ideig Chicago mellett majd végül a nyugat-virginiai Welchben.
Aztán egyszer csak úgy érezte, hogy a szülőföldje visszahívja, csak ott teljesülhet ki igazán az élete. Haza települt Kolozsvárra 1926 májusában, ahol rövid időn belül az egyik legnépszerűbb író vált belőle.
A három idegenben töltött év ihlette a mára már szállóigévé vált híres mondatát: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne”.
Ez a mondata Tamási Áronnak, amit már nagyon régen ismerünk, de igazán ezeket a szobákat járva, ezeket az emlékeket nézve vésődött a szívünkbe. Úgy gondoljuk, hogy mindenkinek, aki hazája elhagyását fontolgatgatja, annak el kellene ide látogatnia, de legalább is el kellene olvasnia egy-egy Ábel-könyvet.
Ezt a mondatot pedig az útlevele mellékleteként magával kellene vinni.