Tegnap este egy nemzetközi üzleti vezetői fórum magyar tagozatának, a Hungarian Business Leaders Forum (HBLF) megalakulásának 30. évfordulóját ünnepeltük gyönyörű környezetben, a vár csodálatosan felújított Lovardájában. Nem csak szép, hanem számomra, aki harminc évet töltöttem el felső vezetőként a nemzetközi pénzügyi világban, rendkívül érdekes és sok-sok emléket felidéző esemény volt.
Ami leginkább bepörgették a gondolataimat, azok a beszédek és az előadók személye volt. Talán egy kivétellel, csupa felső vezetői pozícióban lévő hölgy osztotta meg a gondolatait a hallgatósággal. A vezetői lét és legfőképpen a női vezetői lét kihívásairól, a mentor szemléletű vezetés fontosságáról és a jövőbeni perspektívákról beszéltek. Valamennyi előadás fókuszában az est jelmondata állt, mely egyben a szervezet programját is tükrözi, azaz a „Legyen a jövő mindenkié!” Novák Katalin államelnökünk is, aki a nyolc napos amerikai útjáról egyenesen erre az eseményre sietett, e köré a jelmondat köré fűzte fel beszédét és ismertette erre fókuszáló programját. Búcsúzóul mosolyogva kifejezte reményét, hogy a szervezet következő jeles ünnepén még több női vezetőt fog látni a résztvevők között, akik hivatásuk mellett nőként és családanyaként is beteljesíthetik életüket.
Ekkor villantak fel az emlékeim. Elsőként egy több, mint húsz évvel ezelőtti esemény, amikor Bécsbe hívtak egy nemzetközi hálózattal rendelkező bank igazgatósága elé bemutatkozó látogatásra azzal a céllal, hogy kinevezzenek a magyar leánybank igazgatósági tagjának. Kissé elfogódottan, de önbizalommal léptem be a tárgyalóba, ahol csupa sötét öltönyös úr fogadott, kedvesen, de enyhén kimérten. Kicsit furcsállottam, hogy a sok öltöny között egyetlen kosztümöt sem láttam, kivéve a titkárnőjét. Leültettek, záporoztak a szakmai keresztkérdések, a válaszaim hatására nem sok emóciót láttam „kihallgatóim” arcán tükröződni. Nyugodt voltam, mert meggyőződésem volt, hogy a válaszaim szakmailag „ültek”. Telt-múlt az idő, a kérdések is elapadtak, végül a konszern joviális vezérigazgatója azt a kérdést tette fel, hogy eddigi szakmai pályafutássom során mire vagyok a legbüszkébb. Szinte gondolkodás nélkül feleltem: „Arra, hogy a karrierem mellett két sikeres fiút fel tudtam nevelni és a családom is boldogan él együtt. Erre vagyok a legbüszkébb!”
A válaszomat először meglepett csend követte a spontán jött válaszomat, majd felállva tapsoltak az urak és a főnök intésére a titkárnő behozta a pezsgőt. A vezérigazgató köszöntésre emelte a poharát és elmondta, hogy kineveznek a bankcsoport első női igazgatósági tagjának. Ekkor értettem meg, hogy ilyen választ az eddigi jelöltektől még nem hallhattak.
Csodálatos kezdés volt ebben a bankban közel tíz évig tartó pályafutásomban. Aztán persze jöttek kevésbé vidám emlékek is, melyekről egy következő blogomban számolok be.