Hírvivő érkezett a szekszárdi szőlőhegyre. A hírt barátságról, szeretetről, összetartásról Aknay János Kossuth díjas szentendrei festőművész tizenhárom alkotásából nyílt kiállítás hozta el a Heimann pincészet Birtokbisztójának falai közé. Aknay festményein az elmúlt évtizedekben folyamatosan megújuló, a kompozícióhoz illeszkedő formában megjelennek az angyal motívumok. Ezek az angyalok hírvivők, melyekről a mester így beszélt:
„Volt egy kislányunk, Sárika, aki nyolcévesen meghalt leukémiában. Ebben az időben kezdtem el festeni az angyalt, amely több mint angyal, átlényegült gyermek és olyan szellem, amely őriz, véd, figyel. Ahol az angyal megjelenik, nagyobb baj nem lehet. Része életemnek, de része a mindenségnek is: közkinccsé tudtam tenni, ezáltal mindenkié lett, illetve lehet.” Számos szentendrei festő megteremtette a maga angyalát… „az enyém ilyen lett, mondhatom, igazi Aknay-bábu. Az angyal, mint motívum végtelen lehetőségeket nyitott meg számomra, ki tudom vele fejezni, amit szeretnék.”
Az alkotásokat nézegetve egy régi esemény jutott eszembe. Egy késő őszi kiállítás megnyitó Török Kati művészettörténész szentendrei otthonában, melynek címe az „Angyalok a Szamárhegyen” volt. Hideg volt, forralt bort ittunk, sokan jöttünk el Aknay János „angyalos” műveit megcsodálni. Kicsi házban, kicsi kertben csoda történt – átszállt felettünk az angyal, máig tartó barátságok szövődtek. És most itt állunk a szekszárdi szőlőhegyen, ahová a képeken sokszor csak stilizálva, a geometrikus formák között megbújó angyal-bábuk elhozták ennek a régi emléknek az üzenetét. Most is ősz van, finom borokat kóstolgatunk, a vidám társaságot szinte körül ölelik a színeikben is a szakrális szeretetet hordozó alkotások. Aknay János a műveinek színekben való kifejezéséről így elmélkedett: „Festészetem lényegi elemének tekintem a színt. A szín az élet, ahogyan Goethe is mondotta, a színek eredője a fény. Ezért alkalmasak arra, hogy velük a látható valóságon túlra mutassak.” Sokfelől érkeztünk, sok féle emléket, érzéseket hordozunk magunkban, de az ezeknek a művekből sugárzó transzcendens erő harmóniát teremtett közöttünk. És reméljük, hogy a következő hónapokban idelátogatókat is ezek az érzések töltik majd el. Akkor a Hírvivő elérte célját.
A kiállítást a Heimann Családi Birtok és a Völgyi-Skonda Kortárs Gyűjtemény együttműködése hozta létre.