Néhány napja izgatott telefonhívást kaptunk Lóránt János Demeter festőművész barátunktól, aki szeretettel invitált minket a Magyar Festészet Napjára, Szolnokra. Tegnap, 2022.október 15-én lett húsz éves ez a rangos esemény. Sajnos az alapító, Bráda Tibor kiváló mester nem élhette meg ezt az évfordulót, néhány nappal a jeles ünnep előtt távozott el az általa oly gyönyörű módon, vásznon, papíron, üveg felületeken ábrázolt világból. Kortársainak kiválóságai közül a festészet ünnepén idén a doyenek közé emelte a zsűri és életműdíjat kapott Lóránt János Demeter, Békésszentandráson élő és alkotó, a nyolcvanötödik évét taposó Munkácsy-díjat, kiváló művész.
Örömmel és némi izgalommal utaztunk Szolnokra, minden egyéb programunkat félretéve, hogy személyesen, az elsők között ölelhessük meg és szoríthassunk kezet Jánossal. Hiszen az ő alkotásai képezik gyűjteményünk törzsanyagának egy részét, jó barátságunk során folyamatosan követjük alkotói munkájának különböző fázisait. Befelé menet már a kapuban találkoztunk vele, ahol üdvözlésünkre a rá jellemző hamiskás mosollyal szinte elhárította örömködésünket. „Csak nehogy én is, mint ez már több kitüntetett doyennel történt előttem, hogy rövidesen elhagyom ezt az árnyékvilágot és közéjük költözöm a Parnasszusra…” Mit lehet erre mondani, azt hogy ugyan, dehogy, még sok képet szeretnénk tőled vásárolni… Nem ezt tettük, hanem felidéztük a megismerkedésünknek szinte napra húsz évvel ezelőtti történetét.
Nem sokkal az akkor frissen alapított ünnep előtt, húsz évvel ezelőtt Miklós felutazott Földi Péter festőművész barátunkhoz Somoskőújfalura, aki szinte remeteként ott él és alkot, nehezen mozdítható ki onnan. Aki szeretné látni legfrissebb műveit, annak el kell hozzá menni, és egy-két pohár sör és Unicum mellett elbeszélgetni vele művészetről és a világ folyásáról. Akkor is ezt történt, Miklós éles szemmel vizslatta az ez idáig általa még nem látott műveket és megakadt a szeme a lépcsőház falán egy különleges festményen. A reá jellemző gyors döntéssel kijelentette, hogy ezt meg szeretné venni. Péter jót nevetett ezen az ajánlaton, mert a kép nem az ő alkotása volt, hanem barátjától, Lóránt Jánostól kapta ajándékba, akivel ez idáig nem találkoztunk, műveit nem ismertük. Telefont ragadott és felhívta barátját a következő szavakkal: „van itt egy kedvesen erőszakos gyűjtő barátom és képzeld, elutazott hozzám Pestről, de nem az én műveimből akar vásárolni, hanem a te képeden akadt meg a szeme, azt akarja megvenni. Mit tegyek, hiszen ez a te ajándékod?” Lóránt János jóízű nevetése kihallatszott telefonból, „ha ez tetszik neki, hadd vigye…” Így is történt, megitták az áldomást az üzletre.
Néhány nap múltán nyílt meg Szolnokon a Magyar Festészet Napja első rendezvénye és tárlata. Miklós itt ismerhette meg Lóránt Jánost személyesen és a kiállított műveit. Az azóta eltelt húsz év alatt szoros barátság kötődött a művész és a gyűjtő között. Beleszerettünk virtuóz technikákkal készült alkotásaiba, melyeket a szürreális kompozíció, az ironikus ember és helyzetábrázolás jellemez. Művei számos darabját beillesztettük a Kortárs II művészeti albumunkban, több helyre kölcsönöztük képeit csoportos kiállítására és szerveztünk számára egyéni kiállításokat is.
Lóránt János Demeter méltón számos elismerést és díjat kapott. De ezek és a virtuóz, nemzetközileg is elismert életműve ez idáig mégsem volt elegendő ahhoz, hogy a fővárosi művészeti szcéna méltó helyen befogadja…