A mindennapokban, a munkahelyen, a legkülönfélébb emberi kapcsolatokban és élethelyzetekben, „testközelben” érzékelhető az értékrend válsága. Az értékek és mértékek társadalmi megegyezésének hiánya, a normák folyamatos megkérdőjelezése. A kultúra világára is igaz ez a tendencia. A kultúrára, a művészetekre is, pedig tradicionálisan és alapvetően a feladatuk az értékek megjelenítése és közvetítése. Ennek hiánya távlatilag társadalmi katasztrófához vezethet, egy atomizálódó társadalomhoz. Ezeket a jelenségeket és tendenciákat érzékelve szinte kézenfekvő volt egy néhány évvel ezelőtti tematikus pályázati kiírásunkhoz a cím választása: Példa-kép. Tettünk egy próbát, mit kezdenek kortárs képzőművészeink ezzel a felvetéssel, mit és hogyan jelenítenek meg példa értékként művészi eszközeikkel. Több száz, akár ezer évvel ezelőtti elődeiknek például a templomi freskók, képek készítése során ez volt legfőbb feladatuk, mivel az emberek nagy többsége írástudatlan volt, tehát fontos üzeneteket tartósan csak képi eszközökkel lehetett hozzájuk eljuttatni. És ma, a terjedő funkcionális analfabetizmus korában, az olvasási kultúra és mérték drámai romlása közepette?
De mi is a példakép, mit jelent az ember életében, milyen szempontokat és megfontolásokat adtunk útravalóul, indításként a megszólított művészeknek?
A példakép fogalmát az értelmezõ kéziszótár így fogalmazza meg: követendő példa, különösképpen személy. Mintául választott személy, akiben a példaképválasztó különösen értékes, számára vonzó tulajdonságokat érez meg vagy ismer fel. A pszichológusok szerint minden példakövetés alapjául a szeretet vagy az ellenpéldakép esetében a gyűlölet szolgál.
A példakép különös dolog: rendkívül személyes és mindenkinek mást jelent. Arról üzen, hogy milyen értéket vallunk magunknak..
Egy példakép, nemcsak utat mutat, hanem tükör is lehet Rátekintve láthatóvá válhatnak hiányosságaink.
Erkölcsi világunk leginkább példaképek hatására alakul, még ha nem is tudatosan választunk mintát magunknak. Már fiatalként érdemes eldönteni, miféle emberek akarunk felnőttként lenni: „jók”, vagy „rosszak”. Ha jók, akkor olyan példaképet érdemes választani, aki maga is jó, ha pedig rosszak, akkor rosszat. Ez egyszerű és magától értetődő tanácsnak tűnik elsőre, de mindenki volt fiatal, és emlékezhetünk rá, hogy nem volt fekete-fehér a világ: voltak vonzó dolgok mindkét oldalról, mintha a jó és a rossz nem egyértelmű lenne.
És ez pontosan így is van, ha nincs szilárd és minőségi értékrendszerünk, akkor nem tudjuk eldönteni a komplexebb dolgokról, hogy azok jók vagy rosszak. Ha viszont valaki korán meghozza a döntést, hogy jó vagy rossz irányba viszi az életét, annak egyszerűsödik az élete: választ egy példaképet magának, egy domináns személyt a jó vagy rossz csoportból, és onnantól kezdve hamar felépül a példaképéhez hasonló saját erkölcsi rendszere is. Természetesen követni, és nem utánozni kell a példaképet, az értékeit kell magunkévá tenni, nem a mozdulatait, kinézetét, öltözködését.
Ha valaki nem választ példaképet magának fiatalon, akkor visszamarad az erkölcsi fejlődésben, nem alakul ki az a biztos alap, amire építhet felnőttként, mindig az aktuális környezete fogja meghatározni tetteit, nem pedig ő alakítja a környezetét. Teng és leng haláláig, hol a jókhoz, hol a rosszakhoz csapódik, de mindig csak egy kicsit lesz jó és egy kicsit lesz rossz, hiszen példakép híján a saját személyisége egy-helyben jár. És ezzel sajnos a világot se viszi előre, ami nagy baj, hiszen ne feledjük, az értéketika szerint a világ végső erkölcsi értelme és célja a magas értékű személyek lehető léte. Függetlenül az előjeltől.
Európában és kiváltképp Magyarországon rendkívül kibővült az értékválasztás lehetősége. Ez sok esetben – és főleg az értékekkel kapcsolatos társadalmi konszenzus felbomlása és hiánya – elbizonytalanodáshoz vezetett. A nem is régen még megkérdőjelezhetetlen személyiségek, alkotások, cselekedetek, értékek mára már elkoptak, feledésbe mentek, vagy akár ellenkező előjellel kerültek a köztudatba. És ez a folyamat oly módon felgyorsult, hogy szinte „real-time” módon épül be az életünkbe, mintegy permanens értékválság.
Ez a helyzet felértékelte a hiteles példák jelentőségét. Csermely Péter egy 2010 évi blogjában három tanácsot fogalmazott meg a pozitív példák keresésére:
- A csoda helyett keresd a köznapian jót, keresd az emberszabásút.
- Keresd a sokoldalúan, az integránsan jót.
- Keresd a belső sugárzást, az intenzitást
A környezetünk tele van értékkel, pozitív példákkal – nem ezek hiánya okozza gondot! Akkor mi hiányzik? Az az értékalapú látásmód hiányzik széles körben, mely alapján a példaképek felismerésre és elismerésre kerülnek, rögzülnek a társadalomban és meghatározzák vezérfonalként életünket!
A kortárs képzőművészetnek megvannak az ábrázoláshoz szükséges eszközei – értékrend válságunk közepette is rendelkeznek a művészek azzal a „szemmel” , mellyel meglátják helyettünk is a példákat és „Példa-képeket” hoznak létre.
Weörös Sándort idézve: …”alattam a föld, felettem az ég és bennem a létra”…A talpunk alatt lévő föld szilárdságát, gyökereinket szűkebb értelemben a minket felnevelő család –szüleink, nagyszüleink adták. Tágabban az a történelmi környezet, mely meghatározza napjainkat is. A felettünk lévő ég, a szakrális környezet, mely vezérli életünket. És a létra? Azok mi vagyunk, ezt a „létrát” erősítik kortársaink és elődeink példái.
A kortárs képzőművészek is „Példa-képeik” témáit főként ebből a hármas egységből merítették: család, történelem, szakralitás, társadalmi környezetünk nagyjai a tudományban, kultúrában, sportban…Ezek a „Példa-képek” sokszínű, sokoldalú ábrázolási eszközeikkel mutatják be a köznapi ember számára az emberszabású, sokoldalú, integráns példákat, melyek intenzíven jelennek meg a környezetben, helyzetekben, cselekedetekben, tárgyakban, személyekben. Nagyon fontos célja az így létrejött műveknek a példák hatásainak bemutatása életünkre. Ezek sosem statikus „portrék” – hanem a folyamatosan változó élethelyzetek, emberek, tárgyak és a környezet szimbiózisa.
A beérkezett pályaműveket a Barabás villában kiállítottuk, reprezentatív albumba foglalva kiadtuk. A kiállítást számos középiskolai osztály látogatta meg, volt, hogy tárlatvezetésre kért a kísérő tanár, volt, hogy meghívtak osztályfőnöki órára a téma illusztrált körüljárására. Reményeink szerint sikerült egy kis kavicsot hozzátenni az érték alapú szemlélet terjesztéséhez. A gyűjtői munkánkon kívül ez is egy fontos része a mecénási tevékenységünknek.