Egy évvel ezelőtt távozott közülünk tragikus gyorsasággal Vértes Gábor, a Pauker Nyomda alapító-tulajdonosa, akit ritkán lehetett látni könyv nélkül a kezében–igazi „könyves ember” volt, ahogy a tőlünk távolabbi világokban az európai embereket hívják. Ezen alakalomból a családja szervezésében barátai, munkatársai, üzleti partnerei – valamennyien tisztelői összegyűltek és egy bensőséges esten emlékeztek meg róla felidézve vele megélt történeteket, melyek egy méltó minőségű könyvben kerültek kiadásra. A BOOM Magazin 2018. áprilisi számában jelent meg egy általam készített interjú Gáborral, melyet emléke felidézéseként ismét közre adok.
Beszélgetés Vértes Gáborral, a Pauker Nyomda alapító- tulajdonos ügyvezetőjével nyomdáról, művészetről, műgyűjtésről
„Könyves” emberként, nyomdászként mit tart az írástudó felelősségéről, a kultúra jelenlétének szükségességéről egy vállalatnál?” – kérdezem Vértes Gábort. Körül vezet az irodákban, szinte meg is kapom a feleletet, mivel a falak tele vannak kiválóbbnál kiválóbb kortárs képzőművészek alkotásaival. „Ez magáért beszél, a kollégáink ebben a miliőben dolgoznak. De kérdezzük meg őket!” – javasolja, és oda hívja egyik munkatársnőjét. A hölgy elmondja, hogy annyira szeretik a képeket, hogy ha egyet-egyet elvisznek kiállításra, már hiányérzetük van. Megtudom, hogy sokszor beszélgetnek, véleményt cserélnek a kollégákegymássalaz alkotásokról. „Az ízlésünk természetesen nem egyforma. de ez jó! Megvitatjuk és rendszeresen kiválasztjuk a „hónap képét”. Nagyon jó ebben a környezetben dolgozni, igen pozitívan hat a köztünk és az ügyfeleink közötti kapcsolatra is.” – meséli mosolyogva. Gábor hozzáteszi, hogy még a postás is beleszólt a legutóbbi kép értékelésébe azzal a megjegyzéssel, hogy „a múltkori jobb volt”!
„Mi nem a tartalomért, hanem minőségért vagyunk felelősek!” – kanyarodik vissza beszélgető partnerem a kérdésem első felére. „Extrém, társadalomellenes anyagoktól eltekintve, melyek készítését nem vállalnánk el, a mi feladatunk az, hogy a megbízóink igényeit a legmagasabb színvonalú technikai kivitelben teljesítsük. „Színnel, lélekkel”a jövőre harminc éves Pauker Nyomda ismert szlogenje. És ez nem csak marketing, hanem a mindennapok munkájának követelménye! Talán az a környezet is, melyben a munkatársaink dolgoznak, hozzájárul ehhez.”– fejti ki VértesGábor, aki tanulóként majd nyomdaipari gépmesterként a budapesti Kossuth Nyomdában kezdett el dolgozni.
Mikor arról érdeklődöm, miért lett nyomdász, rövid választ kapok. „Talán lustaságból! A Báthory utcában laktunk, a sarkon túl ott volt a Kossuth Nyomda. Érettségi után jó ötletnek tűnt, hogy nem kell korán kelni, messzire utazni…!”
Csak ekkor tudta meg nagyanyjától, hogy a családban hagyományai vannak a papírnak, a könyvnek és a nyomtatásnak, meséli. „Déd-nagybátyámnak, Pauker Mórnak a mai Bajcsy-Zsilinszky úton egy papír-írószer kereskedése volt, melyhez tartozott egy kicsi nyomda is. Ebben az üzletben 12-14 családtag dolgozott, a falait sok-sok fából készült fiók borította, ezt az oroszok égették el a háború alatt. A családi vállalkozás 1902-től működött az 1952. évi államosításig.” – foglalja össze tömören az ötven évnyi családi történetet Vértes Gábor. „Pauker Mór üzletének állít emléket egy kortárs festőművész barátom által készített festmény – plakát is.” – mutat rá a bejárat melletti falon függő alkotásra.
„Amikor a rendszerváltás hajnalán, 1989-ben belevágtam a saját nyomda alapításába, a régi cég emlékére, nagyanyám tiszteletére adtam a cégnek a „Pauker” nevet. Nagyanyám volt az első titkárnőm is, a családi történet átadásán kívül is meghatározó volt az üzleti életem alakításában. Sokat „egzecírozott”, tanított az ügyfelekkel való kapcsolattartásban. Zuglóban kezdtem, 1997 óta dolgozunk itt a jelenlegi újpesti telephelyünkön.” – mesél a kezdetekről az alapító ügyvezető.
„Hogy most hol tartunk? A magyar magántulajdonban lévő íves ofszet nyomdák közül a Pauker Nyomda biztosan benne van a TOP5-ben mind árbevétel, mind termelési mennyiség, mind pedig kapacitás vonatkozásában. Éves árbevételünk eléri a 3,4 milliárd forintot, száznegyven alkalmazottal dolgozunk, nyolcszáz ügyfelünket hétezer kétszáz féle megbízással szolgáljuk ki. Művészeti kiadványainkkal, albumainkkal magasan piacvezetők vagyunk- de csak ezekből nem lehet megélni, ehhez túl nagyok vagyunk!” – foglalja össze a jelent a nyomdatulajdonos.
Az irodákban a képeken kívül mindenütt rengeteg díjat, serleget, elismerő oklevelet látok. „Csak azon a szakmai versenyen nem kapunk díjat, amin nem indulunk el! Ezt ne vegye szerénytelenségnek, ez így van!” – büszkélkedik hamiskás mosollyal Gábor.
„Mi volt előbb? A művészeti albumok gyártása vagy a „Pauker Gyűjtemény?” – kérdezem a nyomdász – műgyűjtőt visszakanyarodva az iroda-galériában látottakhoz. „Képek között nőttem fel, de ezek az alkotások inkább a polgári családok szokásos enteriőr tartozékai voltak, nem kimagasló értékű művészi alkotások. A vonzódásom, hogy képek között éljek, alapvetően innen ered. Az első két festményt huszonnégy évesen, 1986-ban a saját nyomdám alapítása előtt vettem Deák Dénestől.”-kezdi a Vértes Gábor a műgyűjtésbe sodródásának történetét. Deák Dénessel a kapcsolatot dr Vértes Péter reumatológus nagybátyám hozta össze, alapvetően befektetési szempontokra hivatkozva hívta fel a figyelmét a képek vásárlására. Hogy mi volt ez a két festmény? „Gyarmathy Tihamér két alkotását vettem meg, az egyiket tízezer, a másikat húszezer forintért, részletre, papír nélkül, becsületszóra. Akkoriban nem egészen háromezer forint volt a havi fizetésem, amivel azért nem lehetett olyan könnyen „viccelni” – tudom meg. Azóta ez a folyamat nem szakadt meg. „Nagyon sok művésszel, galériával, aukciós házzal kerültem és vagyok kapcsolatban. Folyamatosan nyílik számomra a világ a képzőművészeti alkotások múltjára és jelenére. Számtalan katalógust, albumot készítettünk az elmúlt években. A közelmúlt legsikeresebb kiadványai között a Kieselbach Galéria „Modernizmus” és a Virág Judit Galéria „Berlin – Budapest” és „Párizs – Budapest” albumait említeném.” – meséli Gábor. A képzőművészet tehát beszippantotta, rengeteg kiállításra jár, sok művészt, műgyűjtőt ismert meg és tart velük kapcsolatot. „Így aztán egyre sokasodnak a képek a falon az otthonomban és az irodában is. Vásárolok aukción, galériákban, de kapok ajándékba képeket művészektől is egy-egy jól sikerült album elkészülte után.”
Kérdésemre elmondja, hogy az irodába a kortársművészek alkotásai kerülnek. De melyik irányzat áll hozzá a legközelebb a kortárs képzőművészetben? „Leginkább a geometrikus ábrázolást követő művészek festményeit szeretem, ezek érintenek meg leginkább. Bak Imre, Fajó János, Nádler István, Joseph Kádár, Nem’s Judith, hogy csak néhányat említsek. De azért a figurális alkotások is felkeltették figyelmemet, mint Csurka Eszter, Szurcsik József vagy Nagy Gábor György művei…” – beszél a tulajdonában lévő művekről, melyek száma néhány százra tehető.
„Hogy gyűjtő vagyok és ezek a képek már egy gyűjteményt alkotnak, arra csak néhány éve döbbentem rá, amikor néhány festő barátom azt mondta művének átadásánál, hogy rangot jelent számára a „Pauker Gyűjteménybe” való bekerülés. Igen? Hát akkor mától hivatalosan is gyűjtő vagyok, gondoltam.” – mutatja be a gyűjteménye „születését” beszélgető partnerem.
„Mit szólnak a vállalkozó ismerősei, partnerei a gyűjtői tevékenységéhez? Vannak-e nyomdász vállalkozók között olyanok, akik hasonló szenvedélynek hódolnak?” – kérdezem. „A nyomda tulajdonosok között csak egy gyűjtőről tudok. A többi ismerősöm közül van, aki elnézően mosolyog, van, aki kvázi lesajnál emiatt a szenvedélyem miatt.” – válaszol a műgyűjtő– nyomdász némi iróniával.
„És a család? Szereti, támogatja, vagy közömbösen elnéző?” – tudakolom. „Feleségem, Gyöngyi igazi partnerem a képzőművészet területén tett kalandozásaimban, szereti a képeket, aktívan részt vesz döntéseimben. A harmincadik házassági évfordulónkra egy üvegtárgyat kapott tőlem ajándékba! A gyűjtemény közös örömeink egyik forrása.” – meséli. Megtudom, hogy két gyermeke közül harminc éves fia a cégben dolgozik, lánya huszonnégy éves, jogásznak tanul. „Ők még nem találták meg az örömöt a festmények közötti életben, nem értik igazán a mi vonzódásunkat a képzőművészethez. Talán majd az unokák lesznek igazán élvezői és egyben haszonélvezői is ennek a még fejlődésben lévő kollekciónak.” – teszi hozzá Vértes Gábor.
Hogy mi lesz a sorsa a gyűjteménynek? „Ezzel még nem foglalkozom, úgy érzem, még ehhez fiatal vagyok. Nem zárom még a pozíciót, sőt éppen annak további nyitása felé indultam el. Egy gyűjtő barátomnál találkoztam üvegből készült szobrokkal. Már birtokomban van egy Melcher Mihálytól és egy-két Korodi Zsuzsától származó, üvegből készült alkotás!” Az üvegművészet itthon még kuriózum, de gyűjteményében ez lehet esetleg új irány, teszi hozzá.
Mit adnak neki a képek egy hosszú nap után, kérdezem. „Energizálnak! Képek között élni jó! Más, sokkal jobb, mint nélkülük!”-válaszolja Vértes Gábor, aki nem csak készíti a gyönyörű képzőművészeti albumokat, hanem ezekből a művekből szemezgetve tovább építi a „Pauker Gyűjteményt”.
2018.április