Bukta Imre „Műveljünk kertjeinket” a Godot Művészeti Intézetben rendezett kiállítását járva a néző csak kapkodja a fejét a vidéki életbe helyezett már-már szürreális jelen és jövőbeli szcenáriókat ábrázoló képek között. Helyenként fájóan realista ábrázolásokat látunk, de minden alkotást áthat mégis egy szeretetteljes irónia. Hogyan történhetne ez másképp? Hiszen a művész évtizedek óta él ebben a közegben, a mindennapjaiban, a bőrén érzi a környezet folyamatos változásait, görbe tükröt helyez eléjük.
Engem a falusi élet romantikáját ironizáló szekció kapott meg a leginkább. A városi ember, ha kilép a kőrengetegből vidéken a régmúlt romantikáját keresi. De ahogy egy csángó ember fogalmazta meg a válaszát arra kérdésünkre, hogy a szép régi porták miért csak a skanzenekben láthatóak –„Miért, maguk skanzenben szeretnének élni, két szobában, füstös konyhában, öregapával az istállóban?”
Mégis mellbevágóak Bukta Imre azon képei, melyek a vidék értékrendszerének legfontosabb elemeinek pusztulását, szétmállását ábrázolják. Központi elemük a hagyományos falusi élet megszűnése. De mi jön helyette, teszi fel a kérdést a művész humorral, fanyar, de szívből jövő iróniával. Variabútor a faragott helyett, műanyag csipke a hímzések helyett? Málló könyvek a patakparton?
Vagy álromantika az idetévedő turisták szórakoztatásra – mert a romantika, ha erre vágynak, a legjobb üzlet.