Az élet árát becsülgetik politikusok és katonák egy brit filmben. Azt, hogy mennyi az elfogadható járulékos veszteség-azaz civilek halála- egy terrorista csoportra mérendő távoli rakéta támadás esetén. Ha ötven százalék alatt van, az még elfogadható, ha már hetven fölé kúszik, az már nehezen eladható a közvélemény felé, főleg, ha gyermek áldozatok is vannak. Ezt fejtegetik, ezen vitatkoznak távoli földrészen, biztonságos irodákban, katonai bázisokon. Nem kell oda menni, csak dönteni egy gomb megnyomásáról. Hogy kinek van igaza? Erre a több, mint kétezer évvel ezelőtt élt görög filozófus megadja a választ-az igazság már a háború, egy támadás első másodpercében elesik. És azt is mondja, hogy „az igazságot (…) nem tudhatjuk az ok ismerete nélkül.” És az okokat minden fél saját interpretációjában adja elő. És azok, azaz mi, a potenciális „járulékos veszteség” kategóriába soroltak igazán sosem ismerhetjük meg, legfeljebb a politikusok, a média által számunkra megrágott verziókat tálalják.
Hátborzongató a filmben látott jelenetekből, diskurzusokból levonható analógia a minket körülvevő helyzetre. Nem is lehet más, hiszen abból merít, azt dolgozza fel.
Mi pedig a képernyőre meredve azt fontolgatjuk, hogy a járulékos veszteség kockázati számításainál vajon melyik százalékos tartományba esünk, ha a szomszédunkban dúló vérontás tovább eszkalálódik, akár világméretűvé válik…
Továbbkeresgélve az ókori bölcselő idevágó gondolatai között ezt találjuk: „Egyesek ugyanis merészek, amikor a veszélytől jó messze vannak, de ha a közelébe kerülnek, meghalnak az aggodalomtól.” A döntéshozók bizony nagy és biztonságos (nak hitt) tanácstermekben, képernyők mögött polemizálnak a sorsunk, az egész emberiség sorsa felett. És míg ezeket a sorokat írom, a tőlünk nem is oly távoli frontokon százak, ezrek halnak meg, szenvednek megnyomorító sérüléseket, válnak földönfutóvá. De nézzünk távolabbra is, a világ megszámlálhatatlan tűzfészkére, melynek tüzét nem a helyben lakó, békére vágyó emberek szítják, hanem leginkább távoli érdekeket képviselő politikusok., hatalmasok.
Ha száz év távlatára tekintünk csak vissza, akkor az első világégés borzalmai közepette írt Gyóni Géza verssorok jutnak eszembe:
„Csak egy éjszakára…
Csak egy éjszakára küldjétek el őket,
……………………………………………………..
Mikor halálgép muzsikál felettünk…..”
A döntéshozók csak protokolláris látogatásokat tesznek, messze a veszélyzónáktól, a kamerákba mosolyognak, szörnyülködnek, ígérgetnek.
Azt hiszik, hogy ők mindig megússzák, biztonságban lesznek. De van egy pont, van egy gomb, melynek megnyomása után már mindenki a „járulékos veszteség” kategóriájába kerül…