Most fejeztem Iglódi Csaba könyvét, a „Dreher szimfóniát”, melyben egy család négy generációjának sorsát, szívós munkáját tárja elénk. Munka, küzdelem, kitartás, mellyel közel százötven éven keresztül építtetek ki országhatárokon átnyúló cégbirodalmat, mely márkát, minőséget jelentett.
Egy igazi polgári történet, melyhez hasonlót kisebb-nagyobb méretben számtalant találhatnánk ebben az időszakban, amikor elindult és kiteljesedett régiónkban az ipari, gazdasági fejlődés, sorra alakultak és izmosodtak a hazai családi vállalkozások.
A dinasztiaalapító Franz Anton Dreher az 1700-as évek végén indult el Németországból a sok gyerekes családját hátrahagyva, hogy megtalálja azokat a lehetőségeket, melyek megalapozzák további életét. A Dunán indult lefelé, sok ezer sorstársával együtt. Franz Anton Bécsben kiszállt. Mások tovább mentek hajón, ekhós szekéren vagy akár gyalog. Eljutottak egészen a Bánságig, a Bácskáig. Az én őseim is így indultak el Elzászból és végül a Bánság lett az otthonuk, ahol szorgos munkával felépítették több generáción keresztül családi gazdaságaikat.
Franz Anton, ha ma élne, akkor őt valószínűleg startup-vállalkozóként jellemeznék. Volt egy ötlete, és hitt benne annyira, hogy minden pénzét, energiáját a vállalkozása elindításába fektesse. Ma az induló kisvállalkozások különböző támogatásokra számíthatnak, akkor csak a saját erejükre támaszkodhattak, vagy fordulhattak kölcsönért a bankokhoz, esetenként uzsorásokhoz. Családi elbeszélésekből tudom, hogy az öt gyereket nevelő nagyapám a huszadik század eleji gazdasági válság nehézségei között már az öngyilkosság gondolatával foglalkozott a nyomorgató banki kölcsönök súlya alatt. De felállt, folytatta és sikeres lett. Valamennyi gyermekének egzisztenciát biztosított az általa felépített vállalkozása.
Ezek az emberek vállalták mindazt a rizikót, a válságmenedzsmentet, mely a cégalapítással, a céges dinasztiaépítéssel jár. A Drehereknek és a hozzájuk hasonló ipari vállalkozó polgárságnak mindegyikből kijutott; ahogy az alapítást követően az osztrák államcsőd, az egymást követő forradalmak, a háborúk, a járványok, a gazdasági válságok hatásaival is meg kellett birkózniuk a tulajdonosoknak. kemény munkával, családi összetartással ezeket is túlélték.
A Drehereknek és kortársaiknak a kockázatvállalásuk, az innovációra való nyitottságuk, a lehetőségek felismerése és az alkalmazkodás képessége kellett ahhoz, hogy évtizedekig prosperáljanak. Ezeket a történeteket átszövi a Monarchia és Magyarország története is.
Ezek a történetek százötven után is sokáig, máig folytatódhattak volna, megalapozva mai életünket, gazdaságunkat, ha nem jön az államosítás.
A felívelés 1948-ban megszakadt. Franz Anton, a dinasztia alapító üres kézzel, de teli reményekkel érkezett. Jenő, az utolsó Dreher pedig kifosztottan, remények nélkül távozott. A négy-öt generáció által felépített vállalkozások vagy leromlottak, megsemmisültek vagy később, a rendszerváltást követően másokat gazdagítottak. A legnagyobb kár azonban a lelkekben történt. A bizalom szakadt meg. Az a bizalom, hogy a kemény, becsületes munkával felépített gazdaságodat, vagyonodat senki sem veheti el tőled egy tollvonással, tovább adhatod gyermekeidnek, unokáidnak. Egy agrárvállakozó barátunk idős édesanyja haláláig azt ismételgette fiának: „Fiam, ne vegyél földet, mert úgyis elveszik.”
Ennek a bizalomnak kell megszilárdulnia a vállalkozások építésének útján elindulókban, hogy ismét generációkon átívelő gazdaságokat építsenek.