Felhajtó erő – Gondolatok a hazai atlétikai világbajnokság kapcsán-

Felhajtó erő – Gondolatok a hazai atlétikai világbajnokság kapcsán-

„Citius, altius, fortius”-gyorsabban, magasabbra, erősebben! Ezt a célt határozták meg a résztvevők számára az antik olimpiák szervezői. Máig ezt a jelmondatot vésik fejükbe-szívűkbe a sportolók, bármely versenyen is induljanak. Ezt látjuk, ezt éljük át a versenyzőkkel együtt az első hazai rendezésű atlétikai világbajnokságon is, fejünket kapkodjuk a gyönyörű új stadionban zajló számtalan versenyszámok között.

Bár amatőr szinten mindig jelen volt a sport az életemben, mégis újra és újra elgondolkoztat, mi adja azt az erőt, azt a felhajtó erőt, amely újabb és újabb rekordokra hajtja a sportolókat, sokszor megdöbbentő módon túlszárnyalva a papírformát, az eddigi eredményeiket. A befektetett munka eredményei learatásának vágya önmagában is motivál, persze a hírnév és az eredményeket jutalmazó pénz is szerepelhet az ösztönző erők között. Ezek bénítólag is hathatnak. Élsportolói körökben számos történet kering, miként bénították meg a sportvezetők, edzők által felemlegetett jutalmak és retorziók a versenyzőket a döntő küzdelem előtti este, miután az éjszakát hánykolódva, álmatlanul töltötték. Így aztán gyakran elmaradt a siker és a velejáró diadalmenet is…

Aztán ma kaptam egy szívmelengető választ. Egymás után szárnyalták túl a magyar atléták eddigi eredményeiket, értek el a papírformát meghaladó sikereket. Ezek legtöbbször nem érmekben fejeződnek ki, de teljesítették az ókor óta érvényes célt: gyorsabbak voltak, magasabbra ugrottak, erősebben dobtak, mint azt vártuk volna. Hogy miért? A verseny után még levegő után kapkodva, örömkönnyekkel küszködve adták meg a választ a riporteri kérdésekre. „A magyar szurkolók… ők hajtottak a célba… már amikor beléptem az arénába, biztatásuk doppingszerként hatott rám… a véghajrából nem emlékszem semmire, csak a felém áradó biztatásra, ez hajtott, vitt, repített…”

A legszebb, a legigazabb, amit hallottam, az volt.”Imádom Magyarországot, a magyar embereket, nekik futottam, ők segítettek, ők motiváltak!” Ezek a sportolók nem csak az aréna, hanem igazából a szív bajnokai! Vigyen ez benneteket tovább, gyorsabb, magasabb, erősebb eredményekre!

Hirlevél feliratkozás

Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról,
akkor iratkozz fel itt!

.