„Másfél év kőkemény munka. Hétnapos munkahetek, tízórás munkanapok. És nem csak nekem, a teljes projekt legfelsőbb vezetőjének és felelősének, hanem az alsóbb szinteken dolgozó munkatársaknak szintén. De végül is sikerült! Ma megtörtént a ’big boom’, a cég valamennyi egysége átállt az új szervezeti működésre és mától az új informatikai rendszerrel szolgáljuk ki az ügyfeleinket!” – dől hátra fáradtan az átállás izgalmaival terhes éjszaka után a nagy ívű fejlesztési program vezetője, aki nem csak menedzselte ezt az embert próbáló munkát, hanem szakemberként is alaposan kivette részét a szerteágazó feladatokból. De most megtörtént, ez a fontos. Mindenki sikeres indulást jelzett, ő is megírja a tulajdonosok felé a sikerjelentést, a dolgozók felé pedig a gratuláló, köszönő üzenetet. Hátra dől a székében és Madách után szabadon azt gondolja, hogy a „mű kész, az alkotó pihen”. „Tényleg pihenhet, na, majd meglátjuk” – gondolja. Alig csörög a telefonja, nem ömlenek kintről a gratulációk, bezzeg, amikor el kellett halasztani az átállást, majd leharapták a fejét a virtuális térben.
Aztán a telefon hirtelen megcsörren. Na, nem a várva várt elismerés érkezett. Lehet, hogy ahhoz még túl korán van az uraknak, gondolja. Hiszen még alig múlt fél kilenc, csak neki tűnik úgy, hogy benne járnak a napban, mert az elmúlt éjszaka le sem feküdt. Aki hívja, régi jó ismerőse, egy idős „fejvadász”, aki hogyhogy nem, már értesült a sikerről. Röviden gratulál, nem is várta másképp, ő biztos volt a sikerben, hiszen régóta ismeri a szakmai felkészültségét. Aztán rátér a tárgyra – nem, nem egy új, jobb állás lehetőséget kínál, most még nem, teszi hozzá. A diszkrécióját és egyben a segítségét kéri az idős „HR-s róka”. Hamarosan új vezért nevez ki a tulajdonos a frissen átszervezett, megújított cég élére, árulja el a nagy titkot. Amikor elhangzik a név, hősünk nagyot csodálkozik. „Hiszen ennek az embernek köze sincs ahhoz a szakterülethez, amit hamarosan irányítani akar!” – feleli nem túl politikusan, mert nem tudja ilyen fáradtan véka alá rejteni megdöbbenését. „Így van, de jó értékesítő. Ő az, aki ha kell, a jégszekrényt is nagy tételekben eladja az eszkimóknak. És most már az értékesítési eredményeknek kell jönni, ez alapján döntöttek így a tulajdonosak!”- hangzik a válasz. És pont ezért kell a segítség, hogy előzetesen felkészülhessen a buktatókra, hogy tudja, hol vannak a víz alatt a cölöpök, ha be akarja mutatni, hogy a vízen is tud járni, ha kell, élcelődik a jó öreg. Hát, ha ez a helyzet, akkor ebből kell a legjobbat kihozni, gondolja a sokat tapasztalt „multi katona”. Így megállapodnak, hogy ami információt lehet, megad a jelöltnek a nagy feladatra való felkészüléshez. A titkot, pedig megtartja, amíg nem történik meg a hivatalos bejelentés, bemutatás, búcsúznak el. És ő tartotta is magát a megállapodáshoz, amiben segíthetett, azt megtette.
Elmúlt néhány hét, a gépezet beindult, de az alkotóknak nem igazán volt pihenésük. Sőt, a kezdeti megkönnyebbülés és öröm után egyre több bíráló és elégedetlen hang jelentkezett, főleg olyanok részéről, akik a kemény munkát csak a partvonalról szemlélték eddig. Irigység, féltékenység, okoskodás? Talán valamennyi, hiszen ez is a munkahelyi hatalmi játszmák része. Van egy mondás: „a győzteseket felkötik, ugye?”
Majd eljött a nap, amikor az új vezető érkezését hivatalosan is bejelentették. Megérkezett, elfoglalta vezéri állásait
Az új vezér a menedzser tankönyvek egyik fő aranyszabályával ellentétben nem azzal kezdte, hogy végigjárja a szakterületeket, megismerkedik és személyesen elbeszélget a vezetőkkel, hogy képet kapjon a fő erősségekről és a megoldandó kihívásokról. Nem, ezt nem tartotta igazán fontosnak. Viszont néhány nap elteltével sajtótájékoztatót hívott össze, hogy bejelentse az átállás sikerét és meghirdesse koncepcióját. Erre meghívta hősünket is, aki szokásához híven lelkiismeretesen felkészült, még egy rövid anyagot is készített a projektről az új vezető számára. Útban a rendezvényre találkoztak először személyesen, mióta az új ember elfoglalta pozícióját. Részéről néhány semmit mondó megjegyzés hangzott el és egy fél mondat, hogy ja, akkor te voltál az, aki küldtél nekem néhány infót. Kösz, de anélkül is ment volna, tette hozzá félvállról. Hősünk nyelt egyet, és amikor leültek az asztalhoz, még kezdés előtt átadta a tájékoztató anyagot a vezérigazgatónak. „Kösz, de ez a múlt, én csak a jövőre koncentrálok, ezekre nincsen szükségem!- hangzott a „hálás” válasz. A sajtótájékoztató is ennek megfelelően már csak a jövő égboltjának „rózsaszínre” festéséről szólt.
Visszafelé bandukolva az irodába a sikeres program menedzsere feltűnően szótlan volt. Megtörve a csendet az új vezér egyszer csak felé fordult. „Mégis mit vártál?” – kérdezte. „Nem ismered a mondást, hogy aki hálát akar, az vegyen egy kutyát?”