Kozma Imre atya a karácsonyi interjúja végén így búcsúzott: „Induljunk el egymás felé!” Ne azt vizsgáljuk, mi a meggyőződése a másiknak, vallásos-e vagy sem, azt nézzük, hogy ember, hogy milyen ember, üzente.
Ezek a gondolatok kétezer éves üzenetet hordoznak, Jézus üzenetét. Jézusét, akinek a születésére emlékezünk szenteste éjjelén, a Megváltó érkezését ünnepeljük.
A Megváltóét, akinek mindennapi életünkben való jelenlétére mindenki vágyik. Vagyis sokkal inkább a megváltás után sóvárgunk függetlenül attól, hogy hívők vagyunk-e vagy sem.
Mert a megváltás utáni vágy ott búvik meg minden ember lelkében, mely az ünnep fényében megerősödve felszínre tör. Ennek hatására legalább erre a pár napra mintha jobbá, megértőbbé válnánk. Nyitottabbak leszünk egymás felé, függetlenül attól, hogy a kis magán háborúink melyik frontvolán állunk. Szeretnénk a megváltást megkapni a kisebb és nagyobb lelki és fizikai gyötrelmeinktől, apróbb gonoszságainktól, a minket körülvevő közeli és távolabbi környezettől elszenvedett sérelmektől. Ennek egyik titka, alapvetése, hogy „Induljunk el egymás felé!” Tegyük meg mi az első lépéseket, ne csak várjuk kicsiny „bunkereink” fedezékében, hogy majd a másik… Lehet, hogy így megvédjük magunkat esetleges újabb sérülésektől, de a meglévők gyógyulásának sem adunk esélyt azzal, hogy elzárkózunk és taszítjuk a többi embert.
De jó lenne ezt a megváltó üzenetet igazi, mély értelmében kiterjeszteni az egész világra. Mintha a plázák hangos karácsonyi zenéje, a kiüresedett, gépiesen küldözgetett „Happy Christmas”, pláne „Season greetings” üdvözletek arra lennének hivatottak, hogy ezt az igazi, mély üzenetet elhalványítsák bennünk.
A megváltás békéjét reméljük közvetlen környezetünkben és csak remélni tudjuk vágyakozva, hogy ez kiterjed és lecsillapítja a világon tomboló tűzfészkeket is. Mert az ott szenvedő és harcoló emberek is ezután vágynak. Történelmi példa erre az első világháború első karácsonyán az a futballmeccs, melyet az ellenséges katonák a frontvonalak között húzódó senki földjén játszottak egymással. A lövészárkokban pedig énekelték a „Stille Nachtot”, mindenki a saját nyelvén. Nagyapám így mesélte, ha ünnepek táján előjöttek az elfojtott háborús emlékei. Ez most szinte elképzelhetetlen ebben a gépesített halálosztó, manipulált világban. Akkor is féltek a hatalmasok, hogy a kiskatonák, a „talpasok” külön békét kötnek evvel megakadályozva hatalmasok globális érdekeinek érvényesítését.
Most sincs másképp. Valamennyien megkötnénk ezeket a külön békéket, de nagy a világot beborító sötét erők érdekeinek hatalma. Csak a megváltás fényében reménykedhetünk. Gyújtsuk meg, őrizzük és terjesszük ezt a fényt, a megváltásét az ünnepek után is. Induljunk el egymás felé!