Kvartett – Kiss Márta festőművész kiállításának margójára

Kvartett – Kiss Márta festőművész kiállításának margójára

Visszatekintés. Fontos mozzanata az életünknek, melyet az idő előrehaladásával periodikusan meg kell tennünk. A pályánk elején, hogy kiktől tanultunk, kik a példaképeink, miből töltekeztünk, aztán arra, hogyan teljesültek az elképzeléseink, hogyan alakítottuk azokat. Ezt tette Kiss Márta is a „Visszatekintés”című, Nánási40 galériában rendezett kiállítása anyagának válogatásakor.

A kiállításának és így a kezdetekre való visszatekintésének ikonikus alkotása a „Festőnők vendégségben”című képe. Kiket hív meg vendégségbe? Kiknek szolgál fel gondos háziasszonyként, vagy talán tanítványként? Nem másoknak, mint a művészettörténet kimagasló festőnőinek: Sofinisba Anguissola, Frida Kalo és Amrita Sergil ülnek az asztalánál. A tizenhatodik és a huszadik század nagy művészei találkoznak ezen a képen befogadva körükbe a huszonegyedik század alkotóját. Kiss Márta alázattal szolgál nekik, hiszen ezeknek a nagy elődöknek a világából merítve alakította és alakítja saját művészetét. Folyamatosan fejlődve, érzékenyen reagálva környezetének változásaira. Ez a négy művész igazi kvartettet képez, mindegyik saját egyéniség. Ki az ábrázolás módjában, ki a színvilágában, ki a realizmusa tőkeletességében. Ezek ötvöződnek megújulva, egyéni hanggal Kiss Márta alkotásaiban.

Ennek az alkotásnak az előképe, kép a képben ábrázolással a „VendégségII” című mű, ahol egyedül ül az asztalánál, de elődeinek szellemisége egy sugallat képében beköszön hozzá.

A kiállításon kortársai jöttek hozzá vendégségbe: Bereczki Kata, Major Krisztina, Papageorgiu Andrea és összeállt itt is a kvartett. Az ikonikus, példaképeket hordozó alkotás alá gyűlve, a beszélgetésbe egyre jobban belemelegedve mind a négyen kora ifjúságukat, gyermekkorukat idézték fel. Visszatekintve a kezdetekre, hogyan indultak el, mi volt az a szikra, ki volt az, aki inspirálta őket arra, hogy alkotni kezdjenek és elinduljanak a művészi pályán. Ők eddig alig ismerték egymást, volt, aki nem is találkozott még a többiekkel. Mégis megnyíltak, még azt is elmondták, hogy eddig nem igen fogalmazták meg ezeket a gondolataikat.

Mi, a hallgatóság visszafojtott lélegzettel hallgattuk történeteiket. Csak néha egy-egy kérdéssel segítettük tovább, ha megakadt a beszélgetés folyama. A három nagy előd pedig mintha hallgatta és figyelte volna ezeket a történeteket, melyek felszínre törését Kiss Márta alkotása inspirálta.

 

Hirlevél feliratkozás

Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról,
akkor iratkozz fel itt!

.