„Így kezdődött…”, ezt a címet adta a művész a Nánási40 galériában rendezett kiállításának. A művek egyfajta visszatekintést, az eddigi pálya keresztmetszetét hordozzák, a nyolc éves kori rajzoktól a közel múltban készült alkotásokig.
De visszatekintések voltak a megnyitón elhangzott beszélgetések is, barátok, pályatársak részéről, akik vagy a kezdetektől, vagy a későbbi életszakaszokban csatlakoztak életéhez.
Ami közös volt ezekben a történetekben, ami összetartja máig ezeket a kapcsolatokat, az a bizalom. Az fajta szinte feltétel nélküli bizalom, mely, ha meg van egy csapatban, akkor úgy haladhatunk előre, hogy nem kell a hátunk mögé pillantgatni. Azt figyelve, ott vannak-e még a társak, biztosítják-e még a hátadat?
Egy ilyen történettel nyitotta meg a visszaemlékező kiállítást a művész legjobb barátja, Haris László fotóművész is. Az eset abban az időben történt, amikor még nagyon fiatalok voltak és Szemadám György az állatkertben az oroszlánokat gondozta. Az az ötletük támadt, hogy reklám fotót készítsenek arról, hogy egy új típusú hajszárítóval szárítják Simba, a hatalmas hím oroszlán sörényét. A fotós barát csak azt kérdezte, biztosítasz, hogy nem lesz baj? Akkor már három leánykája volt, a felesége pedig remegve várta a kifutó kijáratánál. A fotó elkészült, a fotós kalapáló szívvel, de nyugodt léptekkel – nem futva- elhagyta a barlangot. Nem pillantott vissza, tudta, hogy a barátja biztosítja a hátát.
A festőművész válasza ugyancsak egy régi történet volt. Erdélyi művészeket látogattak meg hárman, Szemadám és Haris művészettörténész barátjuk, dr Mezei Otto társaságában. Az az ötletük támadt, hogy tesznek egy kisebb, úgy egy tíz kilométeres túrát a Vargyas szorosban. Farmerban, széldzsekiben és tornacipőben indultak el a kora tavaszi időben. A terep még hófoltos, csúszós, latyakos volt. Szépen haladtak, úgy gondolták a Pilishez szokott fiatalemberek, hogy ez a táv nem okozhat gondot. Nem is okozott, míg nem állta útjukat egy meredek, hóval borított sziklafal, melyen csak mászva, a sziklába rögzített láncokon kapaszkodva lehetett átjutni. Egymásra néztek – a „biztosítasz” kérdés volt a tekintetükben. Csúszva, mászva, de egymást segítve feljutottak. A szikla tetején csak szinte egy zsebkendőnyi hely volt, melyen összekapaszkodva tudtak megállni. Szorítottak egymásnak helyet, nehogy egyikük is a mélybe zuhanjon! Aztán a másik oldalon való leereszkedés hasonlóan embert próbáló volt. Átjutottak. A szikla lábánál betértek egy menedékházba, ahol komoly hegymászó szerelésben ültek túrázók, akik megrökönyödve meredtek rájuk. A vacsora utáni sörözésnél a „triád” hosszan értékelte – sok-sok, humoros gondolattal, megélt mozzanattal fűszerezve – a nap tanulságait. A jövőre nézve egy üzenetet véstek a szívükbe „Biztosítasz? Biztosítlak!”