Húsz évvel ezelőtt csatlakoztunk az Európai unióhoz, éppen ezekben a napokban, május elsején. Nem lehet véletlen, hogy ha nem is tudatosan, de most látogattunk el a szentendrei MűvészetMalomba, az „Európai Iskola-Veszélyes Csillagzat alatt” címmel rendezett kiállításra.
Az Európai Iskola körének alapítói 1945-ben Gegesi Kiss Pál orvosprofesszor, Kállai Ernő, Mezei Árpád és Pán Imre az alapító levelüket ezekkel a gondolatokkal kezdték: „Európa és az európai értékek romokban vannak…”
A második és a történelem addigi legnagyobb világégése után nem kisebb feladatot tűztek ki maguk elé az alapítók, mint feléleszteni és újra indítani a modern stílusirányzatokat, az együttműködést a nyugat-európai és a kelet-közép-európai művészvilággal. Megépíteni azokat a hidakat a kultúrában, melyeket a háború borzalmai leromboltak. Vajda Lajos és Ámos Imre örökségére épülve indult meg a csoport, melyhez a következő hónapokban számos művész csatlakozott. (csak példaként néhányat említve: Anna Margit, Korniss Dezső, Kassák Lajos, Rozsda Endre, Egry József, Barcsay Jenő és még sokan mások…)
A fizikai értelemben vett újjáépítés gyorsan és sikeresen beindult itthon és szerte a világban, de a lelkekben ejtett rombolás szinte máig ható. Ezt tükrözték az abban az időben keletkezett alkotások is.
Korniss Dezső „Tücsök lakodalom” című alkotása vidám színeivel, a feléledt természetben táncoló élőlényekkel megtévesztő – azon a réten korábban halott katonák hevertek. A tücskök túlélték…
Rozsda Endre műve, a „Haláltánc” üzenete egyértelmű.
Így volt ez az első, Nagyháborút követő években is, mely begyógyíthatatlan sebeket ejtett Európa erkölcsiségén. A két világtragédia között eltelt alig húsz esztendő a gyógyulás, a kultúra, a művészetek addig nem tapasztalt felpezsdülésének időszaka volt. Olyan erős intenzitású volt, mintha egy újabb borzalmak eljövetelét érezte volna Európa. Ami ezután következett, az a maradék és újra épült erkölcsiséget, kultúrát döntötte ismét romokba.
Az Európai Iskola 1945-ös alapítását követő három év a művészek egyre bővülő köre által újra indította és ismét felvirágoztatta a modern, európai stílusirányzatokat idehaza. De ez a fellendülés csak kérész életű volt, mert a kommunista hatalom átvétel belefojtotta a szót, lefogta az alkotó kezeket ebben a művészi körben is.
Rozsda Endre a betiltást követően, 1948 decemberében a záró találkozón egy budapesti kávéházban így fogalmazott „A Japánban ezen a napon meghalt a művészet.” Ezt követően volt, aki visszahúzódott, volt, aki külföldre ment és világhírű lett, volt, aki beállt a sorba…
Az azóta eltelt évtizedekben szerte Európában a kultúra szédítő sebességgel szárnyalt, de az európai értékek és erkölcsiség újra épülése ezt a szárnyalást nem követte, sőt, leginkább a közelmúltban inkább mélyrepülésbe kezdett. Újra betiltások, elhallgattatások, elhallgatások, veszélyes téveszmék terjedésének korszakát éljük. Nem véletlen, hogy „Az igazi Európa és a Tév-Európa” – magyarul ezzel címmel jelent meg 2017-ben európai konzervatív gondolkodók egy csoportjának kiáltványa. A szerzők arra szólítják fel Európa népeit, hogy találjanak vissza gyökereikhez és őrizzék meg a nagyszerű európai hagyományokat, és értékeljék és emeljék magasra az európai géniuszt.
A nemzetközi politika nagyszínpadáról is eltűntek azok a nagyformátumú politikusok, akik megakadályozhatnák egy újabb, ezúttal mindent elpusztító világégést. Ha ez bekövetkezne, akkor maradnának-e még emberek a világon, akik egy új, tágabb értelemben vett „Európai Iskola” alapításával újra kezdenék az építkezést?