Ünnepeljünk tiszta szívvel, boldogan. Ne hallgassunk a minden évben megszólaló fanyalgókra, akik a szürke, ünnepek nélküli depresszióba szeretnék taszítani az országot. Ügy gondolják, az ünneplés csak az ő kiváltságuk, ők szabják meg hogy mit, mikor és kivel.
Van mit ünnepelnünk, van mire büszkének lenni. Ezerhuszonnégy éve koronázták meg Istvánt, aki nem csak az európai keresztény királyságok közé vezette be az országot, hanem elsőként alakított ki az akkori kisebb nagyobb állam formációk között egy jól átgondolt, jól irányítható és működő államszervezetet. A portugálok után a többiek csak több száz év múlva követtek minket.
Augusztusban a két ünnep, a koronázásé 20-án és a szent király halálát megelőző ország felajánlásé 15-én, szinte összeér. A közte eltelt harmincnyolc év alatt István összefogva, egy irányba terelve a honfoglaló törzsek népeit olyan, alapjaiban máig élő, működő államiságot hozott össze, melyet a történelem viharaiban, a gyakran ránk rontó, a húsunkba maró ellenségeink sem tudták alapjaiban megrengetni. Még úgy sem, hogy sikerült kiszakítani testünkből részeket, de az a szellemiség, melyet első királyunk hagyott ránk összetart minket az anyaországon belül és a kiszakítottakkal együtt. Az a szellemiség, amely az ország, a korona Szűz Mária oltalmába való ajánlásába megtestesül. Ezt ábrázolja gyűjteményünk szakrális részének egyik kiemelkedő műve, az az olajjal készült vázlat, melyet Barabás Miklós készített a zentai templom oltárképe számára.
Az ország felajánlása 1038-ban történt, augusztus 15-én.
A Hartvik püspöktől származó legendában így olvashatunk erről:
„Végre Isten irgalmából, a százszoros jutalom díjára érdemesen, láz vette le lábáról [a királyt], s mikor már nem volt kétséges halálának hamari napja, előszólította a püspököket és palotájának Krisztus nevét dicsőítő nagyjait; először megtárgyalta velük, hogy kit választanak helyette királynak. Majd atyailag intette őket, hogy őrizzék meg az igaz hitet, amelyet elnyertek; hogy az igazságot szeressék, az égi szeretet láncait kedveljék, gyakorolják a szeretetet, az alázatossággal törődjenek, de mindenekelőtt a kereszténység zsenge ültetvényén csőszködjenek. E szavak után kezét és szemét a csillagokra emelve így kiáltott fel: »Ég királynője, e világ jeles újjászerzője, végső könyörgéseimben a szentegyházat a püspökökkel, papokkal, az országot a néppel s az urakkal a te oltalmadra bízom; nékik utolsó istenhozzádot mondva lelkemet kezedbe ajánlom.« (Vö. Zsolt 31,6)”
Ebben a könyörgésben benne van a kérés, az intelem és a parancsolat is, miként lehet országunkat az elkövetkező századok során is egyben taratani, az ott élő népek javára kormányozni. A Regnum Marianum eszme. Eddig sikerült, ha Szűz Mária velünk van, akkor ki ellenünk? De rajtunk is múlik, hogyan őrizzük az üzenetet, hogyan visszük tovább, sőt terjesszük a lángját.
Ünnepeljünk tehát tiszta szívvel, boldogan, kisebb és nagyobb közösségekben. A legfontosabb, hogy családon belül, a minket követő generációknak adjuk tovább azt, amit Szent István király hagyott ránk.