Chiovini Ferenc, a szolnoki művésztelep, az alföldi festészet kimagasló alakja nevezte a képzőművészetet „szemmel vett lélegzetnek”. Ahogy egy szép tájba kilépve a tüdőnkbe szívjuk a környezet tiszta levegőjét, úgy az ezt a tájat ábrázoló alkotást szemlélve a szemünkön át a lelkünk lélegzik.
Ahogy nem mindegy, milyen minőségű levegőt szívunk be, ugyanúgy a szemünk által közvetített lélek-táplálék is lehet építő vagy toxikus hatású.
Ugyancsak Chiovini mester mondta, hogy „amiben nincs humánum, az nem lehet a művészet tárgya. Úgy kell alkotnom, hogy ettől mindenkiknek egy kicsit szebb legyen az élet.”
Mi a szépség? Készíthet-e egy kortárs művész „szépséget” ábrázoló művet? Somogyi Győző festőművész válaszolt erre a kérdésre úgy, hogy „ne szégyellj szép képeket festeni – a szépség nem egyenlő a giccsel”!
Egy művészettörténész szerint amióta a művészet elhagyta a szakralitást, elindult a kiüresedett önreflexiók felé. A szakralitás nem csak a hagyományosan vett témákban rejlik, ott van egy szép, áhítattal eltöltő tájban, akár mindennapi jelenetekben is. Csak meg kell találni a mondanivaló, a „szépség” ábrázolásához az eszközt, hogy a született mű ne fullasztó formalizmusba, kompozícióba fejeződjön ki. Mert ha fullasztó, akkor a lélek nem kap friss levegőt, a szemen keresztül nem tud lélegezni.
Nehéz a kortárs képzőművészet jövőjét, tendenciáit és szerteágazó céljait elemezni. Sok művész felteszi kérdést, merre, milyen irányba haladjak, hová vezet az út? Csábító a mester fokon művelt formalizmus, kompozíciók készítése. A mű mondanivalója kapcsán feltett kérdésekre jó válasznak tűnik az, hogy „gondolkodásra késztetem a közönséget..”- gyakran egy üres vászon előtt? De lélegzik-e ilyenkor a néző lelke?
Egy idős, nyolcvanas éveinek második felét taposó, sokat megélt, a világot is bejárt művész azon kesereg a vele készített portré filmben, hogy a vizuális kultúrára, ezen belül is a képzőművészetre nagyon szűkül az igény. Becslése szerint még a „kultúrafogyasztók” között is csak 3,5-4 százalék.
Hogy mi ennek az oka? Erre a kérdésre a kortárs képzőművészeknek kell keresniük a választ. A műveikből mennyire áramlik a „tiszta levegő”, mennyire töltődik fel a szem közvetítésével a lélek? Miközben környezetünkért, a világunkért aggódunk, ne feledkezzünk meg a lelki táplálékunk tisztaságáról sem.
Álljon itt Chiovini mester gondolata: „Hűség a gyökerekhez, becsület a környező világhoz-csak egyfajta igaz művészet van, aminek ez a talaja.”