„Vannak ismeretlen művészek s vannak, akik ismeretlenné válnak.”-írja Sinkó István Kazai Sajó Péter eltűnő, majd késői korszakában újra felbukkanó művészeink egyikének kiállítási katalógusában.
A XX.század történelmének forgatagában, háborúk, országhatárok, társadalmi rendszerek drámai átrendeződése során számos kimagasló művész került a feledés homályába. Hogy ismét méltó módon bemutatásra kerüljenek, jó szemű művészettörténészek, galeristák, lelkes helytörténészek kellenek. Így találkoztunk a hosszú éveken át elfeledett művész munkáival Rajtmár István jóvoltából, az Ady25 „ékszerdoboz” galériájában.
Kazai Sajó Péter (1909-1994) művészi életpályája is ezt a hullámvasútat, jobban mondva „szellemvasutat” járta be. A történelmi Magyarországon, Felvidéken, Érsekújváron látta meg a napvilágot, a negyvenes években végezte a Képzőművészeti Főiskolát, indult el gyorsan felívelő pályáján a Római Iskolások (Aba Novák, Szőnyi, Jeges Ernő, Patkó Károly) nyomán. A vesztes háború után a Benes dekrétumok elűzték szülővárosából, jöttek azok az ötvenes évek… A pályatársak is szétszóródtak, hátat kellett fordítania a szakrális és polgári témáknak, jött a szocreál követelmény rendszere, jött a létbizonytalanság.
.
Az ötvenes-hatvanas években képzőművészeti szabadiskolát szervezett a munkásoknak a Ganz Hajó-és Darugyárban. Egyik tanítványa hívta fel figyelmét és mutatta be neki Kondor Bélát, akinek művészeti fejlesztésében jelentős szerepet játszott. A nagy hírnevet szerzett művész egész életében „Mesterként” emlegette.
Megélhetést, munkát és festői témát kutatva került el a hatvanas évek elején Dégre, a volt Festetics kastélyban működő gyermekotthonba, ahol a mezőgazdasági minisztériumtól kapott lehetőséggel élve egyszemélyes művésztelepen alkotott.
Erről az időről mesélt a kiállításon megjelent Fehér László Kossuth-díjas festőművész, aki itt találkozott hét évesen a Mesterrel, aki már szinte az első megnyilvánulásaiból megérezte benne a tehetséget és kérte el „kísérőnek” a nyárra az abban az időben az otthonban dolgozó édesanyjától. A művész körül téblábolva az akkori kisgyerek teleszívta magát rengeteg élménnyel, festői impresszióval, mely pályáját elkísérve a mai napig benne élnek. Fehér László sokat tett és tesz azért, hogy Kazai Sajó Péter művészete ismét a fényre kerüljön.
A mellőzésbe, ismeretlenségbe száműzött művész két kimagasló tehetséget fedezett fel, indított el támogatóan hatalmas sikereket hozó pályájukon. Ő szerényen meghúzódott a kényszerű árnyékban, de folyamatosan megújulva alkotott.
Az Ady25 Galériában rendezett kiállításon mellbevágó meglepetéssel hatották ránk az életmű különböző korszakaiból válogatott művei. A virtuóz rajztechnika, színek-fények játéka a képeken, a némi derűs iróniát rejtő ábrázolások lenyűgözték a látogatókat. Csak remélni tudjuk, hogy nem szakad meg az életmű fényre hozatalának sorozata, mely néhány évvel ezelőtt megindult szülővárosában, Érsekújváron és az Egerben rendezett tárlatokkal.
Kazai Sajó Péter csak egy, a történelem viharaiban feledésbe, mellőzésbe került, a huszadik század derekán alkotó kimagasló tehetségű magyar művészeknek. Nemzetközi pályán mozgó kortársaik közül sokan világhírre tettek szert. Nagy adóssága a magyar művészettörténetnek ezeknek a művészeknek a bemutatása. Ha ez nem történik meg, az adósságból veszteség lesz!