Az elmúlt tizenöt évben jégcsapokat leginkább a karácsonyi fűzérként árult csodákon láttunk a kertek díszkivilágításán. Ma reggel, amikor felébredtünk, a szomszéd ereszcsatornáját megpillantva arra gondoltam, milyen merész volt, hogy ilyen magasra is felmászott, hogy elhelyezze a karácsonyi fűzért. Ahogy azonban rásütött a nap, csodálatosan szabályos, a természet alkotta jégcsapokat láttunk.
Gyermekkori emlékek sokasága tolult fel hirtelen. A jégcsapok szopogatása, amelyért aggódó anyai pofonok csattantak, természetesen a sokadig, hasztalan figyelmeztetést követően, figyelemfelhívó nyomatékul a torokgyulladás veszélyére.
Gyönyörködünk a jégcsapok látványában, ahogy gyönyörködtünk mintegy negyven évvel ezelőtt Ótátrafüreden járva az akkor még kicsi gyermekeinkkel a szökőkút megfagyott vize által alkotott „szoborban”. Amikor hazatértünket követően az akkor első osztályos kisfiam a matematika órán elábrándozott, a tanító néni kérdésére azt válaszolta: „A jégszobron játszadozó mókusokra gondoltam.”
Aztán jöttek sorban a további téli emlékek: csúszkálás az alig befagyott Balatonon, Dunán – következményként az újabb szülői szankciókkal. Korizás az iskola udvarán, melyet az akkor még létező pedellus öntött fel és jegét hizlalta naponta locsolással. És milyen korcsolyáink voltak? Amolyan „tekerősek”, melyek előbb utóbb letépték az akkor rendszeresített magas szárú cipők sarkát – aztán már oda volt a csúszkálás, mert a cipő kellett a suliba járáshoz. Fájó szívvel néztük azt, akinek a külföldi rokonai csomagban műkorit küldtek…
A ruhánk, kesztyűnk a hógolyó csatákban szétázott, vízhatlan cucc akkoriban nem létezett. Örültünk a tél minden örömének, kezünk-lábunk fázott, de belül fűtöttek minket az élmények.
Sok év telt el, hogy egy jégcsap sor ismét elhozza ezeknek az emlékeknek a melegségét a szívünkbe-ahogy Demjén „Rózsi” énekelte, a „Jégszívünkbe”? Mert az évek során és a körülöttünk egyre jobban, nem csupán a hideg miatt megfagyó világban a szerzővel együtt énekelhetnénk:
„Jégből vagyok, talán fel sem olvadok, nyújtsd két kezed, olvaszd fel jégszívemet…”