Száznegyven év. Ennyi választja el három művész alkotói munkáját, pályájának kiemelkedő állomását. Vincent Van Gogh-Krasznahorkai László – Máriás Béla/drMáriás.
Ők fonódnak össze egy festményen, drMáriás „Krasznahorkai László a krumplievőknél Van Gogh műtermében” című alkotásán. A komor hangulatú kép átütő mondanivalójával válik ki a többi, jellemzően harsány színvilágú mű közül a Godot Galéria drMáriás hatvanadik születésnapja alkalmából, az eddigi életművet átfogó kiállításon.
1885 februárjában Theo van Gogh azt kéri bátyjától, Vincent-tól, fessen egy képet a három hónappal később nyíló Párizsi Szalon számára. A festői pályája elején álló van Gogh hatalmas előkészítő munkálatokkal megalkotja első remekművét, A krumplievők című képét. Vincent ekkor a Hollandiai Noenben élt szüleivel. A környéken többnyire földművelők, munkások laktak. Ideális környezet a paraszti élet ábrázolására.
„Munkámat úgy akartam elvégezni, hogy az emberek el tudják képzelni ezeket a kisembereket, akik lámpájuk fényénél amint krumplijukat eszik azokkal a kezekkel, amikkel a földet kapálták, amiben a krumpli megtermett; ez a kép tehát felidézi a kézi munkát és azt sugallja, hogy ezek a parasztok megérdemelték, hogy megegyék azt, amit esznek.”
Az alkotást rengeteg kritika, elutasítás fogadta, ezekre még anatómiai kifogásokra is Vincent reagált: „Amit el akartam érni, az nem egy kéz ábrázolása, hanem a gesztusé, nem egy matematikailag korrekt fej, hanem a globális kifejezés.”
Mivel a festmény nem akadt vevőre, Theo saját lakásában függesztette ki. A krumplievőket ma a művészettörténészek van Gogh egyik leghíresebb festményének tartják. Sokat kellett várni ennek elismerésére…
Krasznahorkai Lászlónak 2025 októberében ítélte oda a Svéd Akadémia az irodalmi Nobel-díjat. A hivatalos indoklás szerint azokért a látnoki erejű műveiért, amelyek akár egy apokaliptikus terror közepette is képesek megmutatni a művészet erejét. Hogy mi a terror? Igen tág fogalom, mindenki másképp éli meg. A szegénység és a kilátástalan nyomor és küzdelem a mindennapi létfenntartásért és egyfajta terror, mely testileg-lelkileg lepusztít, fogva tart, kényszerpályán mozgatja az embereket. Az író ezt az életérzést számos művében jeleníti meg. Ezért megkapta, ha lehet mondani a legmagasabb elismerést. Szegény Vincent nem, az akkori társadalom nem akarta ezt a fényes kiállítótermekben látni. Bele is őrült… Krasznahorkainak a helyszínen elegánsan öltőzött hölgyek és urak társasága tapsolt, a képernyők előtt millióan nézték elismerően a díj átadását. Hányan éreztek igazán bele abba az életérzésbe, melyet az író alkotásai közvetítenek?
drMáriás festményén egy asztalhoz ültette száznegyven év távlatában a létért küszködőket és az ezeket a fásult embereket műveiben bemutató írót. A szereplők elrévednek, sem közöttük sem az asztalukhoz ültetett író között nincs semmi féle kapcsolat. Az apokaliptikus nyomorúság, szegénység tölti be a teret, kapcsolja össze őket. Úgy, mint az eredeti festményen.
Száznegyven év múlt el, a mondanivaló és az emberi fizikai és lelki nyomorúság nem tűnt el a világunkból. A művészek feladata, az élet, a társadalom ezen sötét oldalába is betekintést nyújtani. Hol van itt a művészet ereje? Abban mindenképp, hogy felhívja és élve tartsa a figyelmet, még ha a színekben tobzódó környezetben is nem ezek a legnépszerűbb művek, sem vásznon, sem papíron. A nagy különbség, hogy száznegyven évvel ezelőtt a művész elismerése elmaradt, sőt kitaszította vált, két, a témában követője megértésre, elismerésre talált.
,