„Emberre nem lövünk!”, döbbenten hallottam ezt a kijelentést a minap egy politikai elemzők közötti vitában, mintegy konszenzusos lezáró mondatként. Ide jutottunk? Ez az egyetlen közös nevező a különböző nézetek között? Ezt a több, mint kétezer éves parancsolatot kell, ha nem is tudatosan, idézni egy politikai vita műsorban a huszonegyedik században? Minden mást szabad? Hazudni, gyalázni, karakter gyilkosságokat elkövetni, erkölcsileg tönkretenni, családokat, emberi kapcsolatokat szétzúzni szabad? Még sorolhatnám azokat a toxikus cselekedeteket, melyekre a tíz parancsolat megalkotója talán nem is gondolt. Explicit nem, de implicit azért benne foglaltatnak.
A telefonom a minap megdicsért, hogy az előző héten a képernyő időm naponta „csak” két óra volt… Ehhez hozzá számíthatjuk az egyéb hírcsatornákat és akkor megdöbbentő eredményt kapunk. Elsöprő hír és információ zuhatag áraszt el minket naponta. Az erre fel nem készült ember észre sem veszi és már nincs ideje, módja ezeket feldolgozni a saját értékrendje szerint, a saját gondolatai háttérbe szorulnak, könnyen kívülről vezérelté válik.
És ugye régi mondás, hogy az nem hír, hogy a postást megharapta a kutya, csak a képtelen fordítottja. Így az információk nagy része negatív üzeneteket hordoznak, csak ezek kerülnek előtérbe, váltanak ki érdeklődést, a pozitív írások gyakran „átgörgetésre” kerülnek.
Negatív üzenetek negatív gondolatokat váltanak ki, bosszússá, ingerültté, zaklatottá és végül is agresszívvá válnak az emberek.
Toxikus gondolatokat hordozunk és ebben az özönvíz szerű híráradatban nem jut idő méregtelenítésre. Ezek a toxikus gondolatok előbb-utóbb toxikus szavakká válnak, verbálisan és írásban egyaránt. Ezek a megnyilvánulások kisebb közösségekben és a közösségi médiában egyaránt terjedve toxikus cunamikká válhatnak, melyek hihetetlen erkölcsi rombolásokat visznek végbe. Hatásukra egyre több frusztrált, negatív gondolati világába bezárkózott, már-már agresszív ember tömeg alakul ki.
A verbális agresszió, mint tudjuk, könnyen átcsaphat fizikai agresszióba. Ezt mutatják az úton-útfélen megjelenő kisebb –nagyobb agresszív megnyilvánulások. És akkor hol a végkifejlett? Egyszer csak valaki kezében eldördül egy pisztoly, vagy valaki megnyomja azt a bizonyos fekete gombot. Hogy miért? „Nem értettem vele egyet…” a válasz, szűkebb környezetben, vagy akár világméretekben.
A jogalkotók lassan eljutnak lehetőségeik határához, tehetetlenek lesznek. A szellem a palackból kiszabadult. Itt már csak a politikai és média szereplők, véleményvezérek felelőssége, cselekedeteik, megnyilvánulásaik erkölcsi alapjainak újragondolása és átformálása segíthetne. Az „írástudók” felelőssége. Nem válhat ultima ratióvá a „pisztoly”.
Nem válhat az egyetlen konszenzus egy vitában, hogy azért „emberre nem lövünk”.