Most fejeztem be Tamara de Lempicka életrajzi regényét. Az art deco
festőkirálynőjének történetét. Lenyűgözött.
Lengyel nagypolgári család gyermekeként a mérhetetlen gazdagságban tobzódó orosz arisztokrácia végnapjaiban nevelkedve belezuhan a vörös terror rémálmába. Csodálatos tehetség birtokában innen menekül rengeteg áldozatot, megaláztatást vállalva Párizsba.
Megérkezve, ismeretlenül azon tűnődik: „…hogyan győzzem meg ezt a züllésben és luxusban tobzódó tömeget, amely elözönli a bulvárokat a hiúság világának fővárosában, hogy éppen nekem, a járda szélén lépkedő, mindenki számára ismeretlen lengyel nőnek, akit tizenvalahány hónapja képen törölt egy csekista, aztán megerőszakolt egy alkoholista kokainfüggő, és aki lótetemszeletet evett reggelire egy olyan városban, amelyet feldúltak a bolsevikok, akiket itt imádtak- éppen nekem van olyan tehetségem, amilyen korábban senkinek sem volt…Artemisia Gentileschi óta?”
Ebben a tűnődésében minden benne volt. A múltja, az elhatározása, a célja, a rendíthetetlen akarata. Az élete hullámvasút volt, majdnem elnyelte Párizs ’20-’30 éveinek tébolyult, már-már dekadens világa. Ingázott a város „bal partja”, melyet a bolsevizmus romantikája magával ragadott, és a „jobb partja” között, melyhez gyökereiben kötődött. De a bal part elfogadó ítélete nélkül nem arathatott sikert. Sokszor szembesítette a bal parti értelmiségieket árulásukkal, hamis ideológiák hirdetésével, de meg kellett alkudnia. Másképpen elhallgatták volna. Visszazuhan a Párizsban akkoriban menedéket és sikert kereső számos ismeretlen tehetség közé. Máig visszacsengő történet…
„Csodák nincsenek, csak az van, amit te magad létrehozol” – mondogatta Tamara Łempicka, az 1920-as, ’30-as évek fordulójának leghíresebb portréfestője, akinek art deco stílusú festményei több mint 20 millió dolláros áron kelnek el az árveréseken napjainkban. Gazdagok és híresek: gyárosok, mágnások és feleségeik, királynők és hétköznapi asszonyok portréit alkotta meg. Saját márkát épített. „Én voltam az első nő, akinek a festményein megjelent ez a letisztultság, ez volt a sikerem alapja. Az én képeim száz közül is kitűnnek” – állította. Így történt.