A fa. Egy levél nélküli fa. Semmi nem ábrázolhatja egy fának a jellegét, mondhatnánk jellemét jobban, mint levélét elhullajtott állapota. Igazából én ilyenkor szeretek ellátogatni a nagy kastély parkokba, arborétumokba megcsodálni ezeket az égbe nyúló, oda igyekvő óriásokat. Mesélnek, csak a fantáziánk kell hozzá, hogy meghallgassuk őket. Mennyi mindent láttak, különböző irányba hajló, legkülönbözőbb módon csavarodó ágaik évtizedek néha századok viharait, történéseinek nyomait viselik, mesélik el. Shaekspearei drámák képei jelennek meg előtte gyakran, amikor sétálgatok közöttük.
A fák meghatározzák azt a természeti környezetet, melyben élnek, egyrészt stabilitást, másrészt dinamikát, intenzítást visznek az amúgy statikus tájba.
„Tájintenzitás” címmel rendeztünk Papageorgiu Andrea kortárs képzőművész alkotásait bemutató kiállítást gyűjteményünkből válogatva. Sokáig töprengtünk a rendezés során a címen, végül a művésznő oldotta meg a kérdést, ő javasolta ezt az elnevezést. Érdekes szóösszetétel, még sosem találkoztunk vele, nem igazán értettük. Amikor az alkotások felkerültek a galéria falaira, minden megvilágosodott, vagy is inkább megszínesedett, megértettük az elnevezés mögötti tartalmat. Számomra a vezérmotívum az egyik alkotáson szereplő fa lett. A FA. Igen, csupa nagybetűvel, ahogy a többi, tájakat ábrázoló alkotáson is az ott megjelenő fák visznek életet környezetükbe, jellemzik azt. Szinte mesélnek. A látogatókkal körbe-körbe sétálva a képek előtt többször hangzott el a tájak helyszínének találgatásakor: „ilyen fák erre a tájra jellemzőek… Ezek a fák az alkotásokon gyakran visszafogott színvilágúak, míg a környezetük szemkápráztatóan izzik.
A művésznő alkotásai virtuóz módon, csodálatos színvilággal ábrázolják a minket körülvevő tájat, olaj és zománc technikával. Ez utóbbit mesterien uralva az alkotó még plasztikusabban mutatja be környező világunk tündökléseit. Papageorgiu Andrea számára a szín a legfontosabb kifejezőerő, a színek egymáshoz való viszonya, a köztük keletkező feszültségek és harmóniák érdeklik leginkább festés közben. Ezáltal a képeinek erős megszólító ereje keletkezik, az élmények intenzitása eltér a megszokott valóságtól. Minden esetben élénk színekkel dolgozik, a hideg színek a legmeghatározóbbak a képein.
A statikus tájba dinamikát visz, melyet ellenpontoznak az abban szereplő fák örökkévalósága. A színek mellett fontos a figuralitás is az alkotásokban, a látható, érzékelhető világ ábrázolása. Képei egyedi hangulatot, színvilágot, érzelmeket képviselnek, melyektől festészete meghatározóvá válik a kortárs képzőművészetben. A tájfestészet a jelenlegi kánon szerint nem igazán „trendi’, Papageorgiu Andrea bátorsággal, művészi meggyőződéssel, kiforrott., változatos technikával mutatja meg számunkra, szemlélődőknek a minket körülvevő világot.