A kezdet.
Ez a képeslap mágikus köröket tett meg. Először huszonöt évvel ezelőtt, az ötvenedik születésnapon került a kezemben, párom, Miklós hozta haza mit sem sejtve, szokásos gyűjtői vadászatáról. Akkoriban szenvedélyesen kereste a régi Zamárdival kapcsolatos képeslapokat. Ezt a lapot véletlenszerűen találta sok száz, vagy ezer társa között egy dobozban. Fogalma sem volt, mit tartalmaz az írott oldalán, csak a képet nézte, ami a régi, szinte üres zamárdi üdülőtelepet ábrázolja. Ajándéknak szánta a születésnapomra.
Nagyobb ajándék lett, mint gondolta. Először a képet néztem, melyen egy írást fedeztem fel:”itt van a házunk”. Hiszen ez apám írása, jött a felismerés! Megfordítva a lapot, jött a bizonyosság. Édesapám írta a rajta lévő sorokat büszkén a Bánságba, a Temesvár melletti Biléden élő apósának 1950 júliusában. Tíz évvel az után, hogy 1940-ben ifjú feleségével, édesanyánkkal, Emmyvel és kicsi fiával elindult új otthont teremteni Budapestre. Akkoriban már forrósodott a légkör, 1940-ben megszülte a nagypolitika a második Bécsi döntést, mely további erdélyi területeket csatolt vissza Magyarországhoz, de Temesvárt és a Bánságot nem. Ekkor megkapta édesapánk az újabb katonai behívóját. Ez csak megerősítette abban a döntésében, hogy a családdal együtt áttelepül Magyarországra. Édesanyánk az elutazása előtti estét a pici fiával a szüleinél, Biléden töltötte. Édesapja, Román Franz nagypapánk könnyeivel küszködve kérdezte legkisebbik, ötödik gyermekét, „kicsi” lányát:”Mein Kind, willst Du wirklich weg von hier? (Gyermekem, tényleg el akarsz innen menni?)” És Emmy a huszonkét évével, karján a hat hónapos kisfiával, magyar nyelvtudás nélkül elindult férje után a számára idegen országba, a nagyvárosba, Budapestre, ahol férjén és nővérén kívül nem volt sem hozzátartozója, sem ismerőse, barátja. Bátor volt és szerelmes az ifjú férjébe, akibe haláláig megbízott.
Ezt a képeslapot édesapánk büszke bizonyítékként küldte nagyapánknak, hogy sikerült nem csak otthont, de nyaralót is teremtenie a már négy gyerekesre bővült családjának. És mind ezt nagyon nehéz, háborús és az azt követő időkben. Nyomasztó nagy felelősség volt ez számára, mert ígéretet tett erre felesége szüleinek.
A lapon többek között ezeket a sorokat írta:
„Drága jó Tata és Mama! Már itt nyaralunk az egész családdal Zamárdiban. Emmy két hónapig marad itt a gyerekekkel. Hála Istennek sikerült a házat, a kertet rendbe hozni. Villany van, vízvezeték van. Nagyon szép. Ha Tatáék megkapják az útlevelet, idejönnek nyaralni. A képen látni, velünk szemben van a Tihany a Bakony hegyek. A gyerekeknek nagyon jót tesz, olyan feketék, mint a cigányok és az étvágyuk is kitűnő!…” Tatáék sosem kaptak útlevelet, sosem tudták élvezni ezt az évek során egyre szebbé vált környezetet.
Akkor, amikor ez a képeslap íródott, én még csak pár hónapos voltam. Ez az első dokumentum a Zamárdiban töltött hetvenöt év nyarairól.
Most, 2025 júliusában az albumokat rendezve megint kezembe került. Pont hetvenöt évvel ezelőtt, amikor ez a képeslap elindult mágikus útjára. Menjünk gondolatban végig ezen az úton: Zamárdi – Biléd nagyszülők háza. Tatáékat a házukból kitelepítették egy vályogházba, ahonnan legkisebb fiához költözött, a mama öt gyermekétől kapott leveleket, ereklyéit, fotóit mindenhová magával vitte. Ők elmentek ebből a világból, nagybátyámék ezt e hagyatékot megőrizték. Mindaddig, míg ők is tovább mentek. A bilédi házban lévő hagyaték valószínűleg kereskedőkhöz került. Így többedmagával ez a lapocska is, aztán valahogy, kézen-közön eljutott a Váci utcai Sós antikváriumba. Ide jött be Miklós, mint rendszeres vásárló és emelte ki szinte vakon a rengetek képeslap közül. Ötven év után.
Kezét meggyőződésem szerint felsőbb erők vezérelték.
Térben ez a lap Zamárdi-Biléd-Budapest utat tett meg. Időben 1950-2000-2025.
Mágikus utazás. Most itt ülök e sorokat írva a balatoni házban, kezemben a hetvenöt évvel ezelőtt édesapám által írt képeslappal, könnyeimmel küszködve. Azóta már a harmadik generáció élvezi azt, aminek az alapjait ő édesanyánkkal együtt megteremtett. A mostani gyerekek is itt töltik a nyarakat, feketék a naptól, éhesek a sok fürdéstől és a jó levegőtől. Nem sok változott ebben, csak az idő telt el. Hetvenöt év. Rengeteg emlék tolul fel bennem. A képeslap azt üzeni számomra, hogy ezeket írjam meg, örökítsem meg az utánunk jövőknek. Az első lépést megtettem!