Ujváry Lajos, festőművész, a kisképző legendás tanára ebben az évben lett volna száz éves. Tizenkilenc évvel ezelőtt méltatlan körülmények között, bűntény áldozataként távozott el közülünk. Méltatlan volt a vég, de élete során is több méltatlanság érte. Nagyon fiatalon orosz munkatáborba hurcolták, majd hazakerülve a Képzőművészeti Főiskoláról is eltávolították, ahová csak mestere, Szőnyi István segítségével jutott vissza. De belülről áradó humora, pozitív életszemlélete sosem tört meg.
Nagy tisztelői és gyűjtői vagyunk, számos alkotása szerepel a Völgyi- Skonda gyűjteményben. Nem csak kis tanítványait oktatta, hanem szinte mindenkit, akik érdeklődve felkeresték. Gyűjtésünkben Szőnyi István nyomán indultunk el és tanítványait keresve jutottunk el Ujváry Lajoshoz. Nagy nyitottsággal fogadott minket, mentorunkká vált, éveken keresztül péntekenként Miklós ellátogatott hozzájuk, ahol vidám beszélgetések, sztorizások közepette komoly információkat, mintegy „gyűjtői képzésben” részesült, igazi autentikus „műgyűjtő akadémián”.
Ujváry Lajos művészi hitvallását az 1977-es kölesdi kiállítás katalógusában olvashatjuk:
„Természetelvű festő vagyok; azzá alakított hajlamom és hitem. Minél hosszabb a legombolyított fonal, annál erősebb szövetségben élek a természettel. Tiszta és nagy csodálatot kelt bennem; hiszem, hogy nyugalma és szerénysége, igazsága és ereje mindig szemben fog állani múló korok divatjaival, s a szellem groteszk és önkényes, lázas és diktatórikus merészségeivel. Az állócsillagokat figyelem tartósan, s a hagyományok időtállóságában bízom. Hangos és zsibongó korunkban legalább képeimben szeretnék csöndet és harmóniát teremteni, s hangtalanul belemerülni lassan tisztuló föladataimba; a hódítás és habzsolás helyett, tudom, itt az ideje a rendezésnek, tisztázásnak és fegyelmezésnek.”
Az akkor ötvenkét éves művész élete végéig hű maradt ehhez az eszményhez, és ezt adta tovább közel harmincöt éves pedagógiai pályája alatt tanítványainak maga is.
Csicsói tanyáján is többször felkerestük, ahol kellemes borozgatás közben folyt a beszélgetés, felesége, Zsuzsa csodálatos vendéglátása keretében. Fiunkat, ifjabb Miklóst is magunkkal vittük, aki tátott hallgatta a történeteket, melyekről video felvételt is készített. Egyik kedvenc történetem, mely szerint fiatal tanársegédként hallgatta a három nagy, Szőnyi, Stróbl és Csók mesterek beszélgetését az Andrássy úton sétálva. Csók Istvánnak akkoriban nyílt kiállítása és faggatta kollegáit véleményükről. Hümmögtek, de végül Szőnyi mester csak kibökte: „Pistám, ez már nem is Csók, hanem puszi!” Ilyen és hasonló történetek tárháza volt Lajos bácsi emlékezete.
A kápolnásnyéki Halász Kastélyban „Ujváry Lajos 100- a kisképző legendás tanára” címmel kiállítást rendeztek műveiből. Számos megemlékezés hangzott el. L. Simon László, a kiállításnak otthont adó kastély házigazdájának és a kurátorának beszédéből emelnék ki egy nagyon fontos gondolatot, mely szerint számos, eltávozó képzőművész életműve, ha le is zárul, de fontos, hogy a gyűjteményekben szereplő műveket életben tartsuk, a művészeti szcénában hírnevük méltó helyre kerüljön, ne törlődjön ki.
Tartsuk életben a legendákat!!