Aki Szilveszterkor meghúzza a malac farkát, annak az újesztendőben szerencséje lesz, teljesülnek a kívánságai – tartja a közhiedelem. Akkor most keressek egy malacot? Jó, találok egyet. Aztán kell valaki, aki lefogja, mert szegény pára biztosan nem hagyja magát és menekülőre fogná. Ha ez is meg volna, és sikerül az akció, a malac biztosan visítani kezdene, mire előugrana valahonnan néhány állatvédő és abúzus miatt feljelentene. Na, ezt nem, pipa, kihúzva.
Mi van még? Kéményseprő? De hol találok én olyan igazi, fekete ruhás, fekete sapkás, fehér sálas, kormos arcú mestert. Olyat, aki a vállán hordja a hosszú, összetekert dróton a keféjét, gyalog vagy biciklin jár és fütyül, ha tetőn sétál. Hát ilyennel nagyon régen nem találkoztam. Aki mostanában látogatott meg minket, az autón érkezett, zöld overállban és csak bekukkantott a kéménynyílásba. Kiállította a számlát és csak mosolygott, amikor megkérdeztem, érdemes-e megfognom a gombom. Ahol meg korszerű, napelemes vagy hőszivattyús fűtés van, arrafelé aztán még a zöld overálos ember sem jár.
Akkor szerencsét hozó kéményseprő is kihúzva, tőle sem várhatom a kívánságaim teljesülésének támogatását.
Ebben a „minden mentes”, egyre „zöldebb” világban erre a kérdésre még nem találtak megoldást. Nem hallottam még olyan tanácsot, simogass meg egy húst helyettesítőből készített ételcsodát, vagy öleld meg a napelem szerelőt.
Tehát itt állok tanácstalanul az újesztendő küszöbén, a jól bevált babonáim megtestesítői eltűntek. Maradok én, akinek meg kell valósítania kívánságait, céljait. De hát végül is minden praktikát félredobva, nem így volt ez eddig is? Nekem, neked is, mindannyiunknak!
„Bort, búzát, békességet, sötétségben fényességet!
Új esztendő újat hozzon, régi jótól meg ne fosszon.
Ki barát volt, az maradjon,-ki elindult, az haladjon.”
Ehhez kívánok jó egészséget – mert, ahogy mondani szokás, a többit megvesszük.