Gimnazistaként a hegyeket jártam egyik tanárunk – megszállott turista, által összeverbuvált kis csapattal. Ősszel izgalmas kaland volt a „szarvasbőgő túra”. Telente egymás nyomát tapostuk a hóban – akkor még volt – gyakran lábszár középig érő. Uzsonnánkat a vadetetőkben, a friss szalmában melegedve fogyasztottuk el, ahol tanárunk olyan irodalmi, történelmi alakokról, eseményekről mesélt, melyek nem hogy nem voltak a tantervben, hanem a tiltott listán szerepeltek.
Az őszi túra különösen izgalmas volt. A szombati tanítás után a Nyugati pályaudvar pénztárcsarnokában találkoztunk, felkapaszkodtunk a vonatra (gőzös) és irány a Börzsöny. Sötétben érkeztünk, a turistaútra rátalálva kezdetben pisszenés nélkül haladtunk tanárunk nyomában. Persze a csendet rendre megtörtük, suttogással, kacarászással. Vezetőnk nem győzött csitítani minket, nehogy elijesszük a vadakat.
Egy tisztás szélére értünk, ahol a holdfényben lenyűgöző látvány tárult elénk. Itt már mindenkinek elállt a szava, még a lélegzetünket is visszafojtottuk, mozdulatlanul a fákhoz tapadtunk.
A réten több, mint egy tucat szarvasbika körözött, keresve az ellenfelet, akivel megküzdhet a szélen álldogáló, kíváncsian szemlélődő tehenek egyikének kegyéért. Hatalmas agancskoronák csapódtak egymáshoz, csattogtak, a harcot és a kihívást hangos bőgések kísérték. Bár kicsit szorongtuk, de a kíváncsiság odaszögezett minket. Félelmetes látvány volt, amikor néha a küzdő felek koronái úgy összegabalyodtak, hogy egy jó ideig úgy tűnt, nem tudnak egymástól szabadulni. Élet-halál harcot láttunk magunk előtt. A győztes, erősebb bika fogja majd a megfogant új életben az erősebb géneket tovább örökíteni. Kibontakozott előttünk a természet alaptörvénye, kitartó küzdelem az életért.
Lenyűgözve a látvány nyújtotta élményektől baktattunk most már csöndben a szállásunk, az erdei kulcsos ház felé, mely egy helységből állt csak. Mikor a kirándulás előtt ezt az igen prűd osztályfőnöknőnk meghallotta, esdeklően kérte kísérő tanárunkat, hogy legalább egy függöny válassza el a leánykákat és a fiúkat… Kuncogva állapítottuk meg, hogy viseletes függöny van-az ablakon. Pihenésre, de nem nyugovóra térve a látottakat elemezve, mókázva, bolondozva töltöttük az éjszaka még fennmaradó részét.
Másnap egy szép túrát tettünk a Börzsöny dombjai között , meg-meg pihenve a még melengető napon. Tanárunk mesélt, idézett Tamási Árontól és olyan, általunk nem ismert íróktól, mint Wass Albert, Nyírő József, akik csodálatosan írták le az erdélyi hegyek szarvas nászát. Megnyitotta előttünk ezen a túrán a természet és az irodalom eddig nem ismert csodáit.