Kis társaságunkat a művészet, ezen belül is a képzőművészet szeretete köt össze. Nem formalizáltuk társaságunkat, de a nyilvánosság felé, hogy címkézhessenek, megkülönböztethessenek minket, a jól hangzó „Műgyűjtők klubja” nevet vettük fel. Alapvetően a barátság, a közös érdeklődés, a közös szenvedély tart minket már több éve össze. Nyolc gyűjtemény tulajdonosai vagyunk, akiket ugyanaz a „vírus” fertőzött meg, a műgyűjtés-„ez a borzasztó szenvedély”, ahogy ezt egy „betegtársunk”, Alföldi Róbert nevezi.
Rendszeresen összejövünk, gondolatokat cserélünk, tervezgetünk. A szenvedély ugyan közös, de természetesen a világról, az eseményekről alkotott véleményünk, meglátásaink gyakran különbözőek. Egy, már-már szenvedélyessé váló vita hevében, a kedélyek lecsillapítására hangzott el a banálisnak tűnő mondat:”Nem minden fekete-fehér…” Hirtelen csend lett, egyikünk a homlokára csapott, – „Megvan!” kiáltott fel. Legyen ez a következő kiállításunk címe. Válogassunk gyűjteményeinkből olyan műveket, melyek különböző technikákkal, de csak fekete-fehéren ábrázolja a világunkat, a művészben felmerülő gondolatokat.”
Egy nagyon különleges, de a képzőművészetben átfogóan, évszázadok óta jelenlevő technikát reprezentáló alkotásokat válogattunk a gyűjteményekből a kiállításra.
Az emberek, a döntések és a helyzetek ritkán csak tisztán jók vagy tisztán rosszak; szinte mindig vannak átmenetek, rejtett okok és szürke árnyalatok.
Ugyanazt a problémát különböző nézőpontokból vizsgálva más-más következtetésre juthatunk, és mindegyikben lehet némi igazság.
A fekete-fehér a képzőművészetben nem csupán a színek hiánya, hanem egy önálló, rendkívül kifejező kifejezési forma, amely a lényegre, a formára, a fény-árnyék kontrasztokra és a textúrára helyezi a hangsúlyt. A klasszikus analóg és digitális fekete-fehér fotó, amely a színek elhagyásával az érzelmekre, a formákra, valamint az emberi arcok és tájak drámaiságára koncentrál. Ez a monokróm megközelítés a képzőművészet különböző ágaiban – amelyek magában foglalják a rajzot, a grafikát és a monokróm festészetet is – a művészettörténet minden korszakában jelen volt, a barlangrajzok faszén vonalaitól kezdve a modernizmuson át a kortársalkotásokban is.
Különböző technikákat alkalmaznak a művészek a fekete-fehérben való ábrázolás során.
A grisaille technika egy történelmi festészeti eljárás, ahol a képet kizárólag a szürke árnyalataival, illetve feketével és fehérrel építik fel. Gyakran használták szobrok imitálására vagy más színes festmények előkészítéseként.
A fény és árnyék drámájának alkalmazásával a színek hiányában a művész kizárólag a formákra, a kompozícióra, a textúrákra és a fények eloszlására támaszkodhat, ami felerősíti a mű érzelmi vagy intellektuális üzenetét.
A fekete-fehér festészeti kiállítások gyakran mosatják össze a határokat a nagyméretű szén- vagy tusrajzok, a litográfiák és a klasszikus olaj- vagy akrilfestmények között.
A Műgyűjtők Klubja tehát úgy határozott, hogy az óbudai Esernyős Galériában rendezett harmadik közös tárlatán az ezzel a technikával készült alkotásokat tárja a közönség elé a klub tagjainak gyűjteményeiből egy értő és igényes válogatással.
Agatha Christie-t idézve:
„Minden legyen fekete vagy fehér, minden legyen határozott körvonalú és jól definiált. De az élet nem ilyen! Bizonyos dolgok még nem estek meg, csak árnyékukat vetítik előre.”
A kiállított művek ezeket a sejtelmes, gondolkodásra késztető határvonalakat mutatják be.
A kiállítás szeptember 17én nyílt meg Szurcsik József Kossuth és Munkácsy-díjas festőművész bevezetőjével, október 1-én Iski-Kocsis Tibor festőművész tárlatvezetést tart 16 órától. A kiállítás október 14-ig tekinthető meg.