Napi sétáim során el-elmerengek a régi római parti életen, ahogy elém bukkannak annak, sokszor eléggé lepusztult nyomai. Ilyenek a szívfacsaró állapotban lévő kabinok is.
Amikor ötven évvel ezelőtt mi is beléptünk a római part vízi életbe, megismertük annak hierarchiáját is. A legalsó szinten az ötletszerűen idelátogatók voltak, akik fürödni jöttek ki ide, vagy egy-egy alkalommal hajót bérelve próbálkoztak az evezéssel. A következő szintre a saját vízi eszközzel rendelkezők kerültek, akik csónakállással rendelkeztek valamelyik csónakházban, először a legfelső soron, aztán ahogy megbarátkoztak a mindenható csónakmesterrel, egyre lejjebb kerülhettek. Nagy előrelépés volt, amikor már saját szekrényre is szert tehetett a bérlő.
De a hierarchia csúcsán a kabint bérlők helyezkedtek el. Mik is voltak ezek a kb. tíz négyzetméteres helységek?
A római-parti régi kabinok és csónakházak a fővárosi Duna-parti üdülőkultúra ikonikus szimbólumai. A terület fénykorában, különösen a szocializmus évtizedeiben (az 1960-as és 1970-es években), a Római-parton akár tízezer ember is megfordult egy-egy hétvégén, és legalább 80-100 csónakház, vállalati üdülő, valamint büfé szolgálta ki a pihenni vágyókat.
Az 1960-as években legalább félszáz vállalati üdülő vagy hétvégi ház működött itt. A dolgozók jelképes összegért – korabeli beszámolók szerint hat hónapra mindössze 200 forintért – bérelhettek állandó jelleggel üdülőkabint.
A kabinok mellett közvetlenül a csónakházak álltak, ahol a kajakokat, kenukat és kielboatokat tárolták. Mivel nagyon kevesen rendelkeztek akkoriban autóval, az idejutás gyakran egy-két órába is bele tellett, így előnyös volt a hétvégi szállás. Sokan a teljes nyarat kint töltötték gyerekestől: a szülők reggelente innen jártak dolgozni, délután eveztek, a családok és baráti társaságok pedig szoros közösséget alkottak. A vízi élet után a Bíbic vagy a Hableány nevű kerthelyiségekben folyt a sör és a társasági élet.
Rossznyelvek szerint egyesek ezeket a kicsiny szobákat még szerelmi légyottokra is átengedték barátaiknak, ismerőseiknek, vagy akár maguk is ide bújtak el egy-egy félrelépésük alkalmával.
Mára az egykori pezsgő életet nyújtó kabinsorok és csónakházak legnagyobb része sajnos eltűnt, elhagyatottá vált vagy lakóparkoknak adta át a helyét, a legtöbb kabin elhagyatott szellemhellyé vált.. Több egykori ikonikus hely ma üresen, romosan áll.
Bár a klasszikus, vállalati alapon bérelhető állandó kabinok rendszere mára gyakorlatilag megszűnt, a Római-part egy keskenyebb, csendesebb szakaszán még elszórtan felfedezhetők a régi csónakházak maradványai a modern vendéglátóhelyek és új építésű társasházak szomszédságában.
Ahogy a csónakházak lassan-lassan bezártak, a kabinok kiürültek, lepusztultak, úgy az a pezsgő társasági és sportélet is megszűnt, amit mi még fénykorában élvezhettünk.
De vannak, akik nem adják fel. A mai sétámon csodálkozva és elismeréssel figyeltem, ahogy két idős barát – egyikük botjára támaszkodva lebiceg a talpra, kielboatjukat két fiatalember a csónakházból tolja le utánuk. Körülményesen, óvatosan, segítséggel beszálltak a hajóba. Bár nehezen ment az indulás, amikor megmerítették evezőiket a Dunában, összeszokott lendülettel húztak árral szembe felfelé. Képletesen is. Kevés már a követőjük, de reméljük, a pusztulás megáll, a trend megfordul. A vízi élet, a sport, ha más, új formákban, de visszatér, újra lendületet kap. Még a jelenlegi, elhanyagolt állapotában is sokan szeretik a nagyvárosnak ezt talán az egyik utolsó, természet közeli menedékét. Reméljük, előbb-utóbb, kikerülve a politikai csatározások kereszttüzéből, újra megszépül.
