A Nemzeti Galéria Vaszary János „Ismeretlen ismerős” kamara kiállítását járva a cím ellenére ismerősként habzsoltuk szemeinkkel a múzeum gyűjteményében eddig „lappangó” műveket, melyek teljesen ismeretlennek bizonyultak, a költözködés során kerültek elő a galéria raktárából. A most a közönség elé tárt huszonnégy alkotás ugyan azt a virtuóz színekkel bemutatott életigenlést, korának európai polgári, művészeti élete húszas-harmincas éveit, már-már dekadensbe hajló vibrálását mutatja be, mint Vaszary eddigi, ismert és szeretett művei. Ezt reprezentálva kerültek a falakra a galéria és magángyűjteményekből már többször kiállított alkotások is.
A varázslatos színekkel ábrázolt jelenetek között sétálva egyszer csak megtorpanunk. Mintegy ellenpontozva ezt a színkavalkádot, az egyik falon egy fekete-fehér, szinte misztikus hangulatú alkotás előtt döbbenten állunk meg. A „Kelet és Nyugat találkozása” címet viseli a mű, mely 1925-ben készült, döbbenetes kontrasztot ad a keleti világ szakralitása és a nyugati élet a hagyományos értékrendtől való elszakadása között. Szinte áthidalhatatlan távolságot mutat be a művész ezzel az alkotásával a sötétségbe burkolózó hallgatag Buddha és a kihívóan mosolygó, fehér nő között. Időben pont félúton járt a művész a XX. század erkölcs- és értékromboló eseményei között. Az akkori Európa emberének, generációs derékhadának háta mögött volt már a XIX. század második felének „aranykorát” lábbal tipró, lezáró és teljes erkölcsi kiábrándulást hozó „Nagy háború”. Az átélt csalódások és kiégések hatására könnyű volt megkérdőjelezni a szakralitás értelmét és mákonyként, politikai és gazdasági érdekektől vezérelve a „Carpe diem” – „Élj a mának” liberális vezérgondolat jelszavát a zászlóra hímezni.
Döbbenetes üzenetet küldött ezzel az alkotásával Vaszary korának és a mai világunknak is.