„Már megint zizeg” – néz alig észrevehető mosollyal telefonjára az ifjú vezető hölgy az igazgatósági ülésen. És ez így megy reggel óta. Vagy egy hívás, vagy egy e-mail, vagy egy facebook üzenet. A gondolatai kicsit elkalandoznak, jó érzés, öröm tölti el, mennyi jókívánság kedves gondolat, hány figyelmes ismerősnek, barátnak, kollegának jut ma eszébe. Névnapja van. Az ülésen persze, ez férfi kollegái között véletlenül sem kerül szóba, nem lenne „PC”, nehogy aztán szexuális zaklatásnak vegye. Pedig dehogy is, milyen jó lenne, ha a régi szokás szerint apró figyelmességekkel – gratulációval, kabát felsegítéssel, ajtó megnyitásával, sőt netán előreengedéssel – zaklatnák. Eszébe jut édesanyja is: ő mesélte, hogy ilyen napokon az irodájában összegyűltek a kollegák, beszélgettek, tréfálkoztak és bizony, sok konfliktus is megoldódott egy-két pohár mellett. De azok más idők voltak, most koncentráljon inkább az ülés témáira, nehogy átmeneti figyelmetlenségét kihasználják és kicselezzék!
A hosszúra nyúlt, kimerítő tárgyalás után éhesen és kimerülten tér vissza irodájába. Titkárnője ragyogó arccal, széles mosollyal várja, köszönti, és panaszkodik, hogy nincs elég váza, már a büféből kellett befőttes üvegeket kérnie, annyi virág érkezett. És a telefon is állandóan csörög, az e-maileket meg nem győzi megválaszolni – ugye, nem baj, ha ezt átvállalja? Dehogyis, hangzik a válasz és a kérés, hogy most aztán egy kis nyugalmat szeretne, nem akar látogatókat fogadni, csak egy kávét és kivételesen egy jutalom sütit kér!
Nyugodtan telik a délután, amikor felnéz munkájából, és tekintete a virágerdőre téved, a reggel óta tartó öröm és jóérzés csak megerősödik. Már sötétedik, mikor a titkárnő bedugja fejét az ajtón, rábeszélően mosolyog: „Ugye, a régi kedves kolleganő , mentorod és pótanyád – bejöhet?” Hát persze!
Kitárul az ajtó, aztán becsukódik. Csöndben, barátian átölelik egymást és az apró figyelmességként a szokásos ajándék, egy újabb, veretes gondolatokat tartalmazó könyv kerül az asztalra. Beszélgetnek, röpül az idő, majd a látogató hirtelen feláll, elbúcsúzik. Az ajtóból még visszatekint, a tekintete átsiklik a rengeteg virágon, és csak azt mondja: „Most, a nap végén gondold végig, hogy ha nem ebben az irodában és nem ebben a pozícióban ülsz, kitől és mennyi virágot kapnál? Ha ezt megteszed, derűvel fogadhatod a jövő változásait.” Az ünnepelt sóhajtva számot vetett, fogta a kabátját és elindult hazafelé. „Szép nap volt” – gondolta.
Teltek, múltak az évek, a kihívások jöttek-mentek, a szokásos hullámvölgyekkel együtt. Egy aktuális hullámvölgyben csücsülve érte a névnap hősnőnket. És amikor a nap végén számba vette a kapott üzeneteket, jókívánságokat, virágokat és főleg, hogy kitől és mennyit, eszébe jutott az a régi névnap és mentora figyelmeztetése. A mostani gyors számvetés megegyezett az aznapi eredménnyel…