„Jézus keresztre feszítése előtt három hazugság hangzott el.” – fogalmazta meg ezt a gondolatot egy virágvasárnapi prédikáció. Péteré, aki az életét akarta menteni, a tömegé, aki előtte csodálta és éltette a Mestert, de manipulálva Barabást kiáltott és Pilátusé, aki a pozícióját, a jövőjét féltette. Mindhárom hazugságot félelem gerjesztette. A három hazugság egymást gerjesztő eredője egy irányba mutatott – a kereszthalálhoz. Mindhárom szereplőt más késztetett a hazugságra, de a közös bennük a félelem és a tragikus vég kifejlett.
Ez az üzenet hátborzongatóan elgondolkodtató. Hányszor választjuk kényelemből, de leginkább félelemből ezt az utat – a hazugság útját sokszor a hétköznapokban is. Nem merjük vállalni a véleményünket, világnézetünket, hitünket, nehogy kellemetlen vitába keveredjünk, esetleg így kikerülve egy közösségből, elvesztve vélt barátokat. Hányszor nem vállaljuk fel szakmai álláspontunkat, mert félünk a felettesek rosszallásától. Sokszor hazug módon elfordítjuk fejünket családtagjaink, barátaink, ismerőseink önsors rontó viselt dolgaitól, ezzel mintegy asszisztálunk a negatív végkifejlett bekövetkeztéhez. Két mondás kering közszájon.
Az egyik:
„Vagy családom/barátom van, vagy véleményem!” – ez a kényelmes, elvesztésüktől való félelem gerjesztette hazugságok sorához vezet.
A másik:
„Nekem fontosabb a családtagom/barátom, mint a szeretetük, barátságuk!” – ez a véleményt felvállaló kiállás, mely talán segít elkerülni a tragikus buktatókat.
A megoldást rejtő üzenet tömör: „Ne féljetek!” –ahogy Szent II. János Pál pápa szólított fel székfoglaló homíliájában. (Róma, 1978. október 22.)
Áldott Húsvétot!