Mindenki tudja vagy tudni véli, milyen most a Sziget, még az is, aki soha nem járt ott. De arra ki emlékszik, milyen volt 1993-ban az első Diáksziget? 69 forintos sör, hippik, egy kezdő szervezésre jellemző káosz, egymást kereső, megtaláló és hátba veregető fiatalok.
Müller Péter Sziámi költő, énekes, dalszövegíró így emlékszik vissza:
„Ha megkérdeznék, hogy mire emlékszem legélesebben az eredetileg a Sziámi zenekar rajongótáborának szervezett/ tervezett első fesztiválróla Hajógyári Szigeten, hát az esemény legvége, az zárás utáni szemle, takarítás jut az eszembe. A fesztivál, amely akkor még Diáksziget elnevezést viselte, minden várakozást felülmúló látogatószámmal zárt. Hatalmas volt az érdeklődés, 43.000-en voltak kíváncsiak a programokra!. A feeling hatalmas volt, ez a sok ember a végén már nem is bánta annyira, hogy Woodstockot kihagyta. Mert hiszen ott hogy lehetett volna találkozni a haverokkal? Itt mindenki ott volt, aki számított…
A Diáksziget lakói vidáman tengették napjaikat, hallgatták a zenét, néztek a moziban, mint a moziban és itták a 69 forintos csapolt sört vagy a méregdrága feleseket. A fiatalok mindig arra vágytak, hogy hatalmas terük legyen kiélni magunkat. Hát itt megvolt, lehetett a színpadok és a műsorok között lődörögni. Sokak szerint Szigeten talán lődörögni volt a legjobb.
A zárás után Gerendai Karcsival eszméletlenül fáradtak voltunk a 168 órás nem alvástól. A veszteség várhatóan ijesztő nagyságrendjén töprengtünk és kóvályogtunk a hátramaradt hulladékokkal, a bulik maradványaival beterített pusztaságban. A sziámis kemény mag segítségével kék nejlonzsákokba gyűjtöttük a szemetet, próbáltunk úrrá lenni a rengeteg hulladékon, a rendetlenségen.Hunyorogtunk a szikrázó napfényben, alig láttunk a fáradtságtól, és aminket körülvevő, mindent beborító hulladéktól. Egyszer csak egy bokor mögül, váratlanul elénk ugrott egy csapat középiskolás-egyetemista korú, ottfelejtődött
látogató. Ők is fáradtak, piszkosak és kialvatlanok voltak. Eléggé elkeseredett kifejezés ült az arcukon, amikor körbevettek minket. Csodálkozva néztünk rájuk, nem értettük, mit keresnek még itt és főleg, hogy mit akarnak tőlünk.
Keresetlen kifejezésekkel vontak kérdőre, a legenyhébbekkel is és az anyukámat szidva azt üvöltötték a képembe: „Sziámi Péter, mondjad már meg, hogy most hova menjünk ötvenegy hétre?!”
A fiatalok szinte kétségbeesett kérdése döbbentett rá arra, hogy a fesztiválnak a bennem az első hippi – lendület ihlette meglehetősen egyszerű szlogenje kifejezte az eredeti szándék és az esemény lényegét.
„KELL EGY HÉT EGYÜTTLÉT”
Ez az együttlét utáni vágy máig hat, ez duzzasztja fel a látogatószámot évről évre a már mega eseményként működő Sziget Fesztiválon!”