A rózsaszín gyertya -Adventi gondolatok-

A rózsaszín gyertya -Adventi gondolatok-

Van az életben egy-egy pillanat

Erősnek hisszük szerfelett magunkat

Lelkünk repül, száll, magával ragad,

Bús aggodalmak mindhiába húznak.

Csalóka álmok léghajóján

A vihar szépen fellegekbe tűnhet,

Míg lenn a földön kárörvendő,

Gúnyos kacajjal röhögnek bennünket.

 Ady Endre: Sorsunk (részlet)

Az adventi koszorún három lila és egy rózsaszínű gyertya áll. A harmadik, a rózsaszínű az, örömet és az előtte meggyújtott lángocska a reményt jelenti. Amikor a harmadik vasárnap ezt a gyertyát meggyújtjuk, az örömteli remény lángját lobbantjuk fel. Már a harmadik évben érkeztem úgy az adventhez, hogy úgy érezem, azt kívánnám szívem szerint, hogy mind a négy gyertya rózsaszínű legyen, mind a négy vasárnap és a közöttük eltelt időszak alatt is az örömteli remény töltse el szívünket.

Az örömé , hogy az elmúlt három évben elénk tornyosuló nehézségeket újra és újra le tudjuk győzni, gátját tudjuk állítani annak, hogy teljesen elhatalmasodjanak életünkön, mindennapjainkon. Sziszifusziként újra és újra nekilendülünk az akadályoknak, de egy felsőbb, gonosz kéz újra visszapenderít minket az emelkedők aljára. Mi ad erőt ahhoz, hogy nap- nap után újra kezdjük a nehézségek leküzdését? Nem más, mint a remény, hogy erőnkkel, elkötelezettségünkkel, szeretteinkkel és barátainkkal összefogva túljutunk az újabb és újabb hullámokon. Mert volt és van már megszámlálhatatlan COVID hullám, ránk törnek gazdasági válságok, háborúk távolabb és most már egészen közel hozzánk. Energia válság, élelmiszer válság, válság, válság… Lassan már a beszélni kezdő gyermek első szavai között is szerepelni fog a válság szó.

Beugranak a nagyszüleink által belénk táplált reflexek – melyeket akkoriban mosolyogva hallgattuk, hogy mennyi só, cukor, liszt, gyertya, gyufa és ki tudja, hogy mi minden, mindig legyen otthon. És ma már ez realitás, a különböző országok katasztrófa védelmi szervezetei ilyen utasításokat osztogatnak a lakosságnak. Ömlik a fegyver és az ember a harcterekre, mintha olajat öntenének egy hatalmas máglyára, melynek a lángja már az eget mardossa, és a földet pusztítja. Apokaliptikus képek érkeznek percenként, és már-már úgy érezzük, hogy az apokalipszis közepe felé tartunk. Tehetetlennek érezzük magunkat a fejünk felett átnyúló hatalmi machinációk súlya alatt.

Nekünk mi marad, mi az, amibe kapaszkodhatunk, amiből erőt meríthetünk? Az adventi koszorú négy kis gyertya lángja és különösen a harmadik, a rózsaszínű gyertya,mely az örömöt és a reményt sugározza. Évekkel ezelőtt az erdélyi Válaszúton járva Kallós Zoltán azt írta számomra a könyvébe útravalóként: „A lángot nem csak őrizni kell, hanem tovább kell adni!”

Ebben a várakozással teli négy hétben adjuk tovább ezzel a kicsiny lánggal a remény üzeneté

Hirlevél feliratkozás

Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról,
akkor iratkozz fel itt!

.