„Az újságíró, a blogger a mezei kommentelő csak ír, nem ő húzza meg a ravaszt…” Hangzik a napokban Donald Trump elleni merénylet kísérlet kapcsán különböző vita műsorokban résztvevők szájából. Főleg olyanokéból, akiktől általában nem áll távol a határokat feszegető, a politikai ellenfelek irányába megnyilvánuló, negatív érzelem keltő-esetenként gyűlöletkeltő írásos megnyilvánulás. Mondjuk ki bátran, a hergelés!
Aztán sorba előkerülnek az érvek, a liberális fegyvertartási szabályok, aztán az, hogy aki akar, az úgy is szerez fegyvert, meg hogy mindig akadnak elborult elméjű pszichés zavarokkal küzdő emberek. Csak a lényeg kerül elhallgatásra. Ki és hogyan jelöli ki a célszemélyeket, kit állítanak célkeresztbe, kikre adják meg erkölcsileg kvázi a „kilövési engedélyt”. Kiket dehumanizálnak, démonizálnak, hogy aztán a „magányos” elkövető gátlás nélkül, magát felmentve, küldetéstudattal meghúzza a ravaszt, eldobja a bombát, belehajtson a tömegbe. Az események után mindig kiderül, kik álltak a háttérben, kik voltak a hergelők, milyen hatásra radikalizálódott az elkövető.
És hogy kik? Nagyrészt az „írástudók”. Az ő felelősségük már több száz, vagy akár ezer évvel ezelőtt megfogalmazódott, még törvénybe is iktatódott. Azokban az időkben, amikor többségben voltak az írástudatlanok, akik leveleit, kérvényeit az írástudók fogalmazták meg, vetették papírra. Attól, hogy miként fogalmaztak, ezeknek az embereknek az élethelyzete, esetenként az élete függött. Ha valami félresiklott, akkor a betűvetők feleltek.
Ha egy történelmi példát keresünk, akkor nézzük a francia forradalom idején a királyné, Mária Antoinette tragikus esetét. Akkoriban Párizs utcáit elárasztották a gúnyversekkel, mocskos rágalmakkal teli írások, pamfletek. A tömeget felhergelték, a szerencsétlen asszonyt dehumanizálták, így ezrek őrjöngve ünnepelték, amikor feje a porba hullott.
A közelmúlt tragikus eseményeit nem taglalom. Akik figyelemmel kísérik az eseményeket, azok számára világosan nyomon követhetőek a nyomtatott és az internetes médiát elárasztó, a lázítás határait feszegető írások.
„Ahol a gondolkodás, ott lakik a lelkiismeret is: nem a lábban vagy a kézben, hanem a fejben. A nagy tömeg tétlen és vak, mint a test volna fej nélkül; megy, amerre viszik; neki nincsenek problémái, a fizikai megélhetés problémáján kívül. A Kor lelkét az írástudókban kell keresni…”(Babits Mihály)
Az emberek többsége még mindig hisz az írástudóknak, annak, hogy, „amit megírt az újság”, az úgy igaz, annak alapján lehet cselekedni. „Századunk valóban úgy lesz egykor emlékezetes, mint a politikai gyűlöletek intellektuális megszervezésnek százada?” teszi fel a kérdést Julien Benda „Az írástudók árulása” című könyvében.
Az írástudók felelőssége megkérdőjelezhetetlen. Az elkövetők keze mögött mindig írástudók állnak.