Mi a kortárs művészet, ki a kortárs műgyűjtő? – egy „korszerűtlen” műgyűjtő gondolatai-

Mi a kortárs művészet, ki a kortárs műgyűjtő? –	egy „korszerűtlen” műgyűjtő gondolatai-

„Gondolta a fene!” –már megint Arany János veretes mondatát ismételgetem, amikor a sok nyilatkozatot, definíciót, polémiát olvasom a kortárs képzőművészetről és az ezen a területen forgolódó gyűjtőkről. Megy a dobozolás, no, általában nem azok által, akik ezt sokszor már évtizedek óta művelik, sokkal inkább azok részéről, akik ezt a területet elemezni, esetenként szakmai vagy gazdasági okokból irányítani szeretnék-akarnák. Nem véletlenül választottam Lóránt János Demeter „Műértő” című képét az írásom illusztrációjául. Megjegyzem, a vidéken élő, nemzetközileg is hírnevet szerző, egyedi stílusban alkotó idős művészről sem akar igazán tudomást venni az úgynevezett kánon… Pedig ő is, ő aztán igazán a korunkat dokumentáló kortárs művész.

Konferenciák, kerekasztal beszélgetések, interjúk jelennek meg a divatosan képzőművészeti „szcénának”nevezett kulturális területről.

Megtudom, hogy bár a polgári elit tagjának tartom magam, leginkább képzettségem, életvitelem és erkölcsi felfogásom szerint, de nem rendelkezem megfelelő tájékozottsággal és ismeretekkel, főleg arról, hova fektessem a pénzem a kortárs képzőművészeti forgatagban. Így aztán nem is lehetek mintaadó a nagyközösség számára… Mert ahhoz előbb kvázi papír kell, igazolás a szcéna körül tevékenykedő megmondóktól. Hát pedig én eddig úgy gondoltam, hogy az évtizedek alatt megszerzett tudás, szisztematikus gyűjteményépítés, mecenatúra, számtalan kiállítás rendezése, kiadványok megjelentetése, az igazi értékek kutatása és megjelenésük támogatása elégséges feltétel ahhoz, hogy példaképként jelenhessünk meg azok számára, akik csak az első, bátortalan lépéseket teszik ennek a csodálatos világ előszobájában.

Ja és a pénzügyi, a befektetési szempontok? Megvallom őszintén, ezek a kérdések sosem szerepeltek gyűjtésünk hosszú útján. Nem azért vásároltunk műtárgyat, mert nem tudtunk mit kezdeni felesleges pénzünkkel –igazából akkor kezdtünk gyűjteni, amikor inkább máshonnan kellett elvonni az erre fordítandó fedezetet. Nekünk a kortárs műélményben mindig a műtárgy és az alkotó a lényeg. Bátran hirdetjük, hogy „boldogságot vesz, aki műtárgyat vesz”. De ehhez az kell, hogy a művek bizonyos szépséget hordozzanak, és érthető módon ábrázolják jelenünket. Ettől kortárs a kortársművész, akinek alapvető feladata, hogy műveivel közvetítse az elkövetkező századok felé a mai világunk képeit. Attól művész a művész, hogy ezt milyen hitelesen teszi, és nem elsősorban attól, hogy milyen mértékben van jelen, forog a galériák a kereskedők világában. Van Gogh egyáltalán nem volt jelen az akkori művészeti szcénában.

Nem tudok mit kezdeni olyan definíciókkal, hogy a „kortárs művészet külön művészeti kategória”-számomra a kortárs alkotóinknak szervesen illeszkedniük kell az egymást követő művész generációk sorába.

Végezetül már csak azon tépelődök, hogy klasszikus, magányos farkasként kódorgó gyűjtő, vagy korszerű, szakmailag validált, a szcénában nyüzsgő, forgolódó gyűjtők vagyunk-e. Melyik dobozba másszunk be önként vagy várjuk meg, míg valamelyikbe beszuszakolnak.

Arra jutok, hogy ezek a polémiák nem érdekelnek. Járjuk az utunkat, felkutatjuk, és lehetőségeinkhez képest bemutatjuk az általunk igazi értékeket képviselő alkotásokat, szerintünk ez a mintaalkotás. Egyébként, mint tudjuk, a „tett halála az okoskodás”!

Hirlevél feliratkozás

Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról,
akkor iratkozz fel itt!

.