„Nálunk még mindig igen ritka az igazi mecénás műbarát, az, akinek nemcsak pénze, de tudása, ízlése és nemzetközi összeköttetése is van, hogy muzeális galériát-gyűjteményt- szervezhessen… fáradhatatlan áldozatkészség, buzgóság és szerencse is szükséges.” Az egyik nagy aukciós ház katalógusában olvastam ezeket a gondolatokat, melyeket 1910-ben, a Nemes Marcell gyűjtemény kiállításának albumában írtak.
Ezeket a sorokat száztizennégy évvel ezelőtt vetették papírra, akkor, amikor olyan gyűjtemények jöttek létre, melyek megalapozták, kiteljesítették több közgyűjtemény kollekcióját.
Tökéletes definíciója az igazi műgyűjtőnek a fenti sorokban megfogalmazott gondolat. Változott-e valami azóta? Alapvető megfogalmazásában biztosan nem és az ilyen gyűjtők számosságában sem. Ma sincsenek többségben a számtalan galéria, a hangos kánon uralta képzőművészeti szcéna forgatagában. Ők nem ott forgolódnak, ezért a mai definíció szerint ezek a gyűjtők a klasszikus gyűjtők, a korszerűtlenek táborába tartoznak.
A nemzetközi művészeti piacot, mely hatásai jelentősen, bár bizonyos késéssel begyűrűznek a hazai művészeti világba, egyre inkább a befektetési szempontok, uralják. Elemzések szerint az aukciósházak mostanában sokkal inkább ki vannak szolgáltatva, miután a legtöbben blue chipnek számító műtárgyakat adnak be árverezésre. A privát banki, jelentős vagyonnal rendelkező ügyfelek is elsősorban befektetői szempontok szerint gyűjtenek? Nem, ez nem igazán gyűjteményépítés, sokkal inkább vétel-eladás körforgása, mint általában a pénzpiacokon.
A fiatal művészek egyre nehezebben találnak kiállítási lehetőséget, kiélezett a verseny. Sokkal többen lépnek be a piacra, mint huszonöt vagy harminc évvel ezelőtt. Bár világszerte mintegy húszezer galéria működik, a kiállítási lehetőségekért és a galériai reprezentációért versengők száma a korábbinál jóval magasabb. A megjelenési lehetőségek beszűkülése a „klasszikus” attitűddel építkező gyűjtők, gyűjtemények számára is egyre inkább szűkülőben van, mert a gyors profit vezérelt műtárgy kereskedelem a felfuttatásra ítélt alkotók bemutatására koncentrál leginkább.
De vannak jó hírek is. Elemzések szerint a piac várhatóan racionálisabbá válik, kevesebb lesz a spekuláció.
A másodlagos piac is inkább ésszerű vételi árakkal és alkukészséggel fog reagálni, az eladóknak vissza kell fogniuk elvárásaikat. A privát bankár szerint a közeli jövő lehetőségeket kínál azoknak a gyűjtőknek is, akik ismertebb, bevált művészekre koncentrálnak. Ezek a „klasszikus” gyűjtők? De mennyi a definíció szerinti igazi mecénás műbarát az, akinek nemcsak pénze, de tudása, ízlése van és fáradhatatlanul, áldozatosan kutatja fel és építi be a kollekciójába a várhatóan tartós művészi értéket képviselő alkotásokat…