Szilveszter, újév közeleg. Mindenki próbálja megfogalmazni, melyek azok a legfontosabb dolgok, amelyeket magának, családjának, közeli és távoli ismerőseinek kíván az elkövetkező esztendőre. Én is elgondolkodom, felötlenek bennem az elmúlt évek kívánságai. Talán a legmarkánsabb kívánság a Covid alatt és után a „Jó egészség” volt. Mert ha egészség van, minden van, ami nincs, de okvetlenül szükséges, azt legfeljebb megvesszük-mondogattuk.
Ez mára sem változott, de a közelben és a távolban dúló véres konfliktusok-a világszerte mintegy száztíz- egyre inkább a nagybetűs béke kívánságát hozza fel bennünk, fogalmazza meg szóban és írásban, dalban és prózában. Mert a fegyverek a közelünkben ropognak, a távolban zajló véres események pedig beömlenek a még meleg szobáinkba a televízió és az internet által. Még ha akarunk, sem tudunk elbújni előlük. A küszöbünket nyaldossák a háborúk lángjai. Most még „csak” a gazdasági következményeket érezzük, a menekült áradatot figyeljük szorongva, de ki tudja, mit hoz a holnap.
Felidézzük szüleink, nagyszüleink elbeszéléseit arról, hogy nyolcvan évvel ezelőtt az óvóhelyeken szorongva hogyan rettegtek a saját és szeretteik életéért, hogyan reménykedtek abban, hogy közeleg a béke. Akkor is volt Karácsony, akkor is volt az Újév köszöntése – mindenki a békesség kívánságát fejezte ki szívében lelkében, szavaiban. Lapozgatva, keresgélve a régmúlt idők üzenetei között, egy Arany János idézetre bukkantam:
„Kívül, belül maradjon
Békében az ország;
A vásárra menőket
Sehol ki ne fosszák.
Béke legyen a háznál
És a szívredőben.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez új esztendőben.”
Ezekben a veretes sorokban azt hiszem, minden benne van. Az emberi lélek legbensőbb óhaja az évszázadok alatt nem változott.
Idén karácsonykor Betlehem is „zárva volt”. A zarándokok nem jutottak el a szent helyekre, csak a békesség után sóvárgó imáik szálltak a Megváltó felé.
Vajon eljut-e hozzá és rajta keresztül az emberiség életét meghatározó döntéshozókig? Egyelőre híre-hamva sincs a fegyverek nyugvásának, az ünnepi emberségből. Pedig egy, a török időkben verselő költőnk, Balassi Bálint egyik katonaénekében így ír a végvári vitézek példájáról:
„Emberségből példát, vitézségből formát
Mindeneknek ők adnak.”
Az emberség szikrája is eltűnőben van a háborúskodás közepette…
Egyet tehetünk. Őrizzük szívünkben és környezetünkben a békesség reményét és lángját.
Kívánjunk egymásnak:
„Bort, búzát, békességet…”