Egy művésztörténész egy, a gyűjteményünk elemzésével foglalkozó írásában azt írta rólunk: „Mindenevők”.Elég sommás összegzés. Sommás és igazán nem fejezi ki gyűjteményépítésünk huszonöt évre visszanyúló folyamatának lényegét, rendszerét. Mert a folyamatban egy ív, mind az ábrázolás mód, mind az egyes iskolák és generációk egymásra épülésében tudatosan érvényesül.
A „mindenevőséget” inkább „kaleidoszkópra” cserélném. Gyűjteményünk tudatosan a kezdetektől azt a nyitottságot reprezentálja, mely alapján a kortárs képzőművészet különböző vonulatai reprezentálódnak.
Ha nem is okvetlenül előre tervezetten, de úgy hozta az élet, hogy ezt a koncepciót az elmúlt negyedévben kiállításinkon kaleideszkópszerüen bemutathattuk.
Az év végét átnyúlóan az új esztendőbe a kortárs, első sorban a női festők alkotásainak bemutatásával a Nánási40 galériánkban történt kiállításával zártuk.
Ugyanitt rendeztünk meg a gyűjteményünkből a kortársművészek szakralitást bemutató alkotásainak kiállítását, az idősebb generációtól átnyúlóan a fiatalabb korosztályig.
Nagy adósságot törlesztettünk az Alföld varázslatos világát ábrázoló idős, többségében már eltávozott, huszadik századi mesterek alkotásait bemutató válogatással az óbudai Esernyős Galériában. Nagy iskolák, nagy mesterek művei kerültek a falakra. Mesterek, akiknek stílus jegyei a mai kortárs tanítványok-gyakran a tanítványok tanítványainak műveiben nyomon követhetőek.
A mai művészeti szcéna figyelme teljességgel kikerüli a naivok, Bánszky Pál kifejezésével élve „a művészet vadvirágai” csodálatos alkotásait, melyek egy még átfogóan fel nem dolgozott, jelentős értéket képviselnek a képzőművészet nemzeti vagyonában. A Völgyi- Skonda gyűjtemény komoly szelettel rendelkezik ezen kincsestárból, melynek két nagyon markáns vonulata van, a paraszti-polgári és a naiv cigány festészet. Ebből mutattunk válogatást a szekszárdi Heimann Borbisztróban Vankóné Dudás Juli népi festő műveiből.
A cigányfestészet autentikus képviselőjének, Kun Pál alkotásai Ráckevén az Árpád Múzeumban kerültek a falakra.
Az év első három hónapját zárta a férfi kortárs alkotók két, igen markáns, egyedi, technikájában is folyamatosan megújuló képviselőjének a bemutatása.
A szekszárdi Heimann családdal kiváló együttműködés alakult ki – az „art&wine” jegyében, rendkívül nyitottak a kortárs képzőművészet széles spektrumának a befogadására. Az idei első rendezvényük alkalmával Weiler Péter festőművész, grafikus, designer műveinek néhány darabja került gyűjteményünkből a falakra. Ezen alkotások technikájukban már jelentős ugrást jelentenek a festészetből a digitális technika, sőt a mesterséges intelligencia, az AI felé.
A Nánási40galériában drMáriás társadalmi tabukat döntögető alkotásai kerültek kiállításra. Témájukban és a nemzetközi képzőművészeti világ kiválóságainak stílusában bravúrosan alkotó művész festményei kiemelkednek különlegességükben a hazai művészeti szcénából.
Ennek az összefoglalásnak a tükrében visszatekintve az első három hónapjára, tárul fel előttem a gyűjteményünk kalidoszkópja. A nagy Mesterek világa, a szakralitás vonulata a kortárs képzőművészetben, a Naivok egyedi bája, de időnként az őket körülvevő kegyetlen valóságot bemutató alkotásai. És végezetül gyűjteményünk legnagyobb szeletét lépező alkotások –a női és férfi kortárs művészek világa. Ha ezt a kaleidoszkópot végig pörgetjük, akkor egy színes, változatos világba tekinthetünk bele. A magyar kortársművészet csodálatos, sokoldalú világába. Gyűjteményünkben megjelenített kortársalkotások a jövőbeni generációk számára képez alapot.
Ezt szeretnénk megörökíteni, megjeleníteni, ismertté tenni. Ez a feladatunk és nem is kevés.
Az illusztrációban az alkotások:
Balogh László Gyászolók II. 2005 akril, vászon 40×50 cm, Czene Márta Itáliai emlék olaj,farost 96×102 cm,drMáriás Krúdy pennája, 2017 akril,vászon 80×100 cm, Weiler Péter Hagyjuk a híreket! 2023 gliclée,vászon 100×100 cm, Kun Pál Tisztelet az útszéli keresztfának olaj,fa 46×31 cm, Szalay Ferenc Március 15. olaj,fa 70×70 cm, Vankóné Dudás Juli Fonóházi pottyozás, 1976 olaj,fa 55×60 cm