„Senki sem különálló sziget; minden ember a kontinens egy része, a szárazföld egy darabja… minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel; ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang: érted szól”. (John Donne 1624, Ernest Hemingway – 1940, „Akiért a harang szól”)
A kontinens megint kisebb lett. Elment egy igaz ember, egy igazi példakép. És sorban mennek el. Az elmúlt hónapokban ő volt a negyedik. Kortársak, akik átéltek háborút, diktatúrát, forradalmat, válságokat, társadalmi rendszerek változását tágabb és szűkebb környezetükben, voltak támogatóik, ellenségeik és persze árulóik egyaránt. Mindvégig megmaradtak igaz embernek, megtartva erkölcsi értékrendjüket.
A mindennapokban, a munkahelyen, a legkülönfélébb emberi kapcsolatokban és élethelyzetekben, „testközelben” érzékelhető az értékrend válsága. Az értékek és mértékek társadalmi megegyezésének hiánya, a normák folyamatos megkérdőjelezése. Ennek hiánya távlatilag társadalmi katasztrófához vezethet, egy atomizálódó társadalomhoz. Csaba ezt a folyamatot látta a Jóisten által adott hosszú életében, ezt az erkölcsi felmorzsolódást, ennek próbált gátat vetni, ezt a folyamatot pozitív irányba alakítani. Minden poszton, ahová az élet állította: szakemberként, vezetőként, politikusként és magánéletében társként, apa és nagyapaként, barátként egyaránt.
Csodálatra méltó belső erejét, ismereteit, műveltségét, hitét nap mind nap megerősítette olvasmányaival, beszélgetéseivel.
Ezt a kincsestárat osztotta meg a rábízottakkal, a hozzá közel és távolabb állókkal, szűkebb és tágabb közösségekben. Mentorból az évek során Példaképpé vált.
Radnótit idézve a mi dolgunk: „s pattogó hittel számot ad életedről; számot ad és fiának adja át emlékedet, hogy példakép, erős fa legyen, melyre rákúszhat a gyönge növendék!
Lánya, Csenge így búcsúzott édesapjától:
„A legfontosabbat Tőled tanultam: Isten, Haza, Család!”