Dosztojevszkij mondta
„… a szenvedés a boldogság ára, ez a mi földgolyónk törvénye: az élet folyamatának közvetlen érzékelése olyan hatalmas öröm, amely megéri, hogy évekig tartó szenvedéssel fizessünk érte. Az ember nem születik, hanem rászolgál a boldogságra s mindig szenvedéssel”
Most, Nagyhét idején mi lehet aktuálisabb ennek az útnak a leírásánál, mint Jézus szenvedésének története. Az, hogy szenvedésének árán hogyan jutott el az emberiséghez a szeretet, a megváltás és ezen keresztül a boldogság üzenete.
Egy új emberi élet is fájdalmak árán születik, de a születés pillanatában az édesanyát mindent elsöprő boldogság, öröm és szeretet tölti el.
Szenvedés árán, de nem szenvedésre születünk. Alapvetően nem erre törekszünk. Mégis olyan helyzetekbe kerülhetünk, hogy fájdalomnak, szenvedésnek kell belőlünk kikényszerítenie, kicsikarnia a lelki vagy szellemi haladást. Az isteni világrend így gondoskodik arról, hogy ne maradjunk le a fejlődésben. A lelki és szellemi fejlődés nem feltétlenül jár fájdalmakkal és szenvedéssel, viszont azzal jár, hogy az ember lelkileg-szellemileg aktivizálja magát, tegyen valamit, ami által értékesebb tagjává válik a világnak. Időnként annyira akarunk valamit, hogy szinte örömmel vállalunk érte akár fájdalmat, és sok-sok megpróbáltatást is. A szóban, hogy „megpróbáltatás” benne van minden: megpróbáltatunk, hogy végig megyünk-e akár szenvedések árán is az úton a cél érdekében. Jézus végig ment az úton…
A fogyasztói társadalom által ígért anyagi boldogság – még ha sikerül is elérnünk – homokként pereg ki az ujjaink közül. A valódi boldogság ugyanis szinte mindig küzdelemmel, verejtékkel, nyugtalansággal jár: az érzést a remény és a kétség közti hányódás, a kudarcok és a sikerek, a meg nem értettség és az elismertség, a kitaszítottság és az elfogadottság váltakozása jellemzi. A boldogság valójában ott él mindannyiunkban – csak fel kell ismernünk, és meg kell tanulnunk élni vele.