Utólag mindig okos az ember. Ezt a kérdést jobb, ha egy barátok között folyó vita eszkalálódása előtt tesszük fel magunknak, nem akkor, amikor már a véleménykülönbségek bizonyos határokat átlépve, élesen, húsba markolóan fogalmazódnak meg. Ha vita közben már érzékeljük, hogy gyülekeznek a viharfelhők, jobb, ha egy kis szünetet tartunk, eszünk-iszunk, kimegyünk a levegőre. Hogy miért? Azért, hogy feltegyük magunknak ezt a kérdést. Persze az érzelmek, a magunk vélt vagy valós igazának védelmezési szándéka könnyen magával ragadhat minket és akna mezőre sodorhat. Ez az aknamező pedig a barátunk belső meggyőződése, melyet a vitát kiváltó téma kapcsán talán nem is ismertünk. Akkor döbbenünk rá, amikor az akna már a lábunk előtt ketyeg – ne várjuk meg, hogy robbanjon. Mert a robbanás könnyen elsodorhatja a már néha több évtizedes baráti kapcsolatokat is.
Megéri véleményünket körömszakadtáig védelmezni, megvilágítani, érvelni? Hol a határ? Milyen kérdésesekben érdemes egyáltalán? Mi van, ha arra döbbenünk rá, hogy a barátunk felfogása az élet fontos dolgairól gyökeresen különbözik a miénktől, vagy gyökeresen megváltozott bizonyos külső hatásokra? Már pedig a külső hatások manapság percenként, szinte másodpercenként bombáznak minket. Sokszor még időnk sincs átgondolni, mérlegelni és már változhat, akár gyökeresen is a világ fontos dolgairól alkotott képünk. Na, ez is jó kérdés! Melyek az igazán fontos kérdések az életben? Melyek azok, melyekről érdemes határokat átlépve késhegyig menő vitákat folytatni legjobb barátainkkal? Talán még azt is kockáztatva, hogy megroppantja barátságunkat.
Ha a vitákat félretéve, elnapolva, abban meg tudnánk állapodni, hogy igazából melyek életfelfogásunk sarokkövei, és azokról mit gondolunk, le tudnánk tisztítani ezekről a napi szinten rájuk zúduló ”szennyeződést”. Vitázni- nem ,véleményt cserélni ezekről a letisztult alapokról szabadna. Nem pedig kívülről vezérelve, külső érdekek által manipulálva egymásnak ugrani.
A világnézeti (politikai, vallási, erkölcsi, stb.) különbségek mély repedéseket okozhatnak a barátságokban, mivel ezek az értékek az identitásunk alapjait képezik. Amikor egy közeli barát teljesen másként látja a világot, könnyen érezhetjük úgy, hogy magát a személyünket, az értékrendünket támadja, ami heves vitákhoz vagy elhidegüléshez vezethet.
Próbáljuk megérteni, hogy a barátunk miért gondolkodik úgy, ahogy. Az életútja, a családi háttere vagy a személyes tapasztalatai mind formálhatták a nézeteit. Megérteni a logikáját nem jelenti azt, hogy egyet is kell értenünk vele.
Régi barátokként inkább keressük meg a közös értékeket, amelyekre a barátság épült (pl. közös hobbik, a humor, a múltbeli emlékek, az egymás iránti szeretet).
Ha egy téma újra és újra veszekedésbe torkollik, teljesen legitim megállapodni abban, hogy ezt a témát elengedjük.
Nem szabad azonosítani a barátunkat a nézeteivel. Ha valaki más nézeteket vall bizonyos kérdésekben, attól még lehet önzetlen, segítőkész és lojális barát a mindennapokban.
Van olyan helyzet azonban, amikor a világnézeti különbség átlépi azt a határt, ahol a barátság fenntartható. Ha egy barát nézetei közvetlenül tagadják a mi vagy mások alapvető erkölcsi felfogását, emberi méltóságát, esetleg folyamatosan gúnyt űz a számunkra fontos, szent dolgokból, az a tisztelet hiányát jelzi. Tisztelet nélkül pedig nem létezik valódi barátság.
Vannak olyan pontok, kérdések, amikor úgy látjuk, hogy barátunk nézetei és az azok által indukált cselekvései veszélybe sodorhatják. Itt egy újabb kérdést tehetünk fel magunknak, mielőtt továbblépnénk anélkül, hogy figyelmeztetnénk erre: „Fontosabb-e nekem a barátom, mint a barátságunk?”