Ötven éves lett a fiam

Ötven éves lett a fiam

Hiszen csak nemrég volt az én keserv-édes ötvenedikem! A fiúktól kapott ajándékomat, melybe belevésették ezt a mágikus számot, vegyes érzelmekkel forgattam, hogy még meg is örökítették!

Most pedig én gravíroztattam az ötvenet az érmébe, melyet a nyakába akasztottunk, hogy emlékezzen erre a napra, a szüleire.

Reggel, mikor ébredeztem, még félálomban, a születése napjának képei peregtek le előttem. Hajnali ébredés a gyanús fájásokra, gyalog besétáltunk a kórházba, az idős madám, aki megkérdezte, mióta vagyunk házasok… Válaszunkra bólintott, hogy akkor már nem szégyen… Aztán megszületett. Amikor megkérdeztem a papáját, hogy tetszik a gyerek, csak szokott humorával azt válaszolta: nagy az orra! Persze, mint az övé, meg a négy kilójával, mire a világra szuszakolta magát, alaposan megduzzadt a kicsiny arcocskája. De itt volt, egészségesen, a karjainkban, a mi első gyermekünk!

Aztán csak úgy, huss, eltelt ötven év. Most már kicsit kapaszkodnom kell, hogy karjaimba zárhassam. Hogy milyen férfivá érett?  Egy történettel jellemezném, melyet ő idézett fel még édesapja hatvanadik születésnapján.

„Talán nyolc-tíz éves lehettem. Azon a nyáron is vízitúrára készült a család a barátokkal a Tiszára. Nekem volt egy kis piros kajakom, rágtam apám fülét, hogy vigyük, én abban szeretnék evezni. A válasza az volt, hogy jó, de akkor ki kell tartanom végig, mert a családi kenu tele csomagokkal, nem tudja sem felvenni, sem vontatni. Jól gondoljam meg. Én kitartottam, vittük a kishajót is. Minden rendben ment, vidáman lapátoltam végig a távot nap mind nap. Addig, míg egyszer fel nem támadt egy hatalmas szembeszél. Apámra néztem kérlelőleg, vegyen vontatóra, nem tudok tovább húzni. Ő sajnálkozva megrázta a fejét, emlékeztetve arra, amiben induláskor megegyeztettünk. Hozzá tette: „Jegyezd meg fiam, olyan nincs az életben, hogy nem tudsz még egy lépést tenni, még egy lapáttal ráhúzni!” Én pedig leszegtem a fejem, fogtam a kicsi lapátomat és összeszorított fogakkal belehúztam, könnyeimet nyeldekelve. Előbb értem a következő sátorhelyhez, mint a többiek.”

Azt kívánom, hogy ezzel a kitartással lapátolj tovább az életed folyóján drága fiam. Adjon hozzá a Jóisten egészséget és sok-sok erőt, kitartást! Mi mindig ott kísérünk majd a parton, amíg lehet testben, de lélekben örökké.

Hirlevél feliratkozás

Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról,
akkor iratkozz fel itt!

.