A szívemre, a szememre, a lelkemre hallgassak, vagy kezdjek hozzá befektetési hozamok-kockázatok latolgatásába? Ezek a kérdések időről-időre minden műgyűjtőben, műtárgy vásárlóban felmerül. Főként, ha az egyre élénkebb hazai kortárs képzőművészeti piac forgatagában akar eligazodni, mely egyre inkább széles kínálatával magával sodorja, beszippantja.
Nincs ez másképpen sem velünk, sem műgyűjtő baráti körünkkel sem.
Időről időre mindig valamelyik társunk el kezdi feszegetni ezeket a kérdéseket, bedobja a felszínen nyugodtnak látszó állóvízbe a követ, mely aztán egyre nagyobb hullámokat verve felszínre hozza a csapat gondolatait, tépelődéseit, tapasztalatait. Jó, hogy van kivel megosztani ezeket, jó, hogy kapunk visszacsatolást, megerősítést, vagy akár tőlünk ellentétes véleményt.
A minap is ez történt, talán a nem rég lezajlott ArtMartket hatására.
A polémiát egyik barátunk indította azzal a felvetéssel, hogy szerinte az absztrakt még sokáig dominálni fog a hazai művészeti piacon, de fokozatosan fel fog mellé nőni a figuratív irányzat, mert ez már nemzetközi trend, valamint az üzlet is ezt a tendenciát szabja meg. Feltette a kérdést, hogyan látjuk a hazai figuratív kortárs alkotók művészi és üzleti értékét hazai és nemzetközi távlatból.
A különböző irányokból jövő válaszok végül is eléggé egy irányba mutattak.
Ezekből szemezgetve foglalnám össze a különböző, de alapvetően harmonizáló véleményeket, meglátásokat, melyek mind-mind személyes tapasztalatokon nyugszanak:
Abban mindenki egyetértett, hogy általánosan véve nincsen jó válasz. Okoskodni és spekulálni lehet, de eléggé kiszámíthatatlan, hogyan alakulnak a trendek. Senki sem gondolta volna például a konstruktív geometrikus művek ilyen arányú „érték emelkedését” mondjuk 5 évvel ezelőtt. Egy sok összetevős történet ez, de előjelei nem voltak, a legnagyobb sztároktól lehetett szerezni egy nyomatot 40-50 ezer forintért, egy komoly Keserű Ilona alkotás 4-5 millió volt, Bak Imre, Hencze és Lantos képei –nem a főművek – nehezen voltak jó áron eladhatóak 2016-ban.
Kicsit olyan, mint a meteorológiai előrejelzés a küszöbön álló télre, közben a valóság az, hogy a szakemberek csupán 2-3 napra látják előre viszonylag megbízhatóan a z időjárás alakulását.
Az, aki ennek az ellenkezőjét állítja, gyakran magabiztosan, ha nem is szándékosan, de félretájékoztathatja a tanácsért hozzáfordulót. Ez történhet esetenként a saját érdekei mentén vagy valamilyen szenvedélyes meggyőződésből. Az egyre szaporodó műtárgy befektetési témájú konferenciák, előadások, sőt tanfolyamok hasonlóan sikamlós talajon mozognak. Tegye mindenki a szívére a kezét és mondja meg hány olyan példát tud felsorolni az életében, amikor valamilyen műtárgyat jelentős haszonnal adott el? Igazi haszonnal, közgazdász szemmel, amikor beleszámoljuk az amortizációt és az inflációt is, amikor összehasonlítjuk, hogy mi lett volna, ha ugyanazt az összeget akkor a részvénybe vagy csak egy állampapírba fekteti. A kezdő műtárgyvásárló, aki még nem is gyűjtő, bizonytalanul indul el, gyakran félretájékoztatják, azt sugallva, hogy mekkora üzleti lehetőségek előtt áll… Egyrészt ez így nem fedi a valóságot, másrészt a műtárgyak vásárlásánál, gyűjtésénél nem ez lehet az elsődleges motiváció, ezek a szempontok csak mellékesen szempontként vetődhetnek fel. Sokkal inkább érvényes az az üzenet, hogy „boldogságot vesz, aki műtárgyat vesz”. Az egyik gyűjtő barátunk egy, a műtárgy, mint befektetési eszköz kérdésre azt válaszolta, hogy igen, ha „lelki befektetésre” gondolunk. Fizikai befektetési értelembe a műtárgy, egy nagy kockázatú, nehezen prognosztizálható terület, az igazi gyűjtők ezt jól tudják. De őket amúgy sem ez, hanem a szenvedély vezérli.
A kockázat kérdése fiatal kortársak művészek vásárlásánál igen magas, mondhatni a lutri kategóriába sorolható. Gyűjtői baráti körünkben mindannyian vásároltunk fiatal, vagy mondjuk középgenerációs kortársakat. Tehát, mint klub hozzájárulunk ennek a szférának a működéséhez, fejlődéshez, nem csak anyagiakban, hanem gondolataink, tapasztalataink megosztásával is.
A kortársalkotás tehát lutri, és ha szerencséd van, akkor kihúzzák a te művészedet is.
A néhai Merics Imrét-gondolatait idézve, aki egyike volt a legnagyobb kortárs műveket gyűjtőknek:
„minden gyűjtő vegye a saját kortását!” és majd később kiderül, hogy melyik lesz időtálló, népszerű művész!
Eltűnt például Csók, Magyar Mannheimer, Iványi Grünwald, Tornyai a felkapott művészek sorából, pedig ezek a művészek sztárok voltak a maguk idejében.
Fontos a nemzetközi megmérettetés a kortárs alkotók számára, hogy ezen a színtéren is elismertséget szerezzenek, ahhoz a magyar művészeknek el kell szakadni a kizárólagos hazai jelenléttől, több mint száz évvel ezelőtt így tett Munkácsy is.
Fontos ismérv, hogy egy-egy galérista által sztárolt fiatal művész alkotásai hogyan szerepelnek majd a másodlagos hazai piacon.
De mi magyar gyűjtők támogassuk a hazai művészetet, keressük a különleges, egyedi műalkotásokat. Fontos üzenet:
„kortalanul tessen nekünk a kép, és lássuk benne azt a szenvedélyt, ami ösztönzésére megvettük.”
A Műgyűjtők Klubjának erőssége, hogy sokfélék vagyunk, gyűjteményeink szinte az egész hazai kortárs művészet irányait lefedik, és így sok maradandó mű értő kezekbe kerül az utókor számára.
Többünknek volt már egy pár próbálkozása (amikor éppen pénzre volt szüksége, vagy más irányba váltani szeretett volna), hogy előzőleg nagyon magasra értékelt műalkotásoktól megváljon, de nem voltak igazán elégedettek – mármint, ha befektetési alapon nézzük.
Az is igaz, hogy szinte fizikai fájdalmat jelentett egy-egy képtől való megválás. A gyűjtés attól szép, hogy a műtárgyak vagy éppen művészek olyan dimenzióba visznek bennünket, hogy elszakadhatunk a jelen valóságától. Mindegy is, hogy a művész vagy az alkotása nyűgöz le (általában együtt jár). Ez is olyan, mint a hit. Hiszünk bennük, a művészetükben.
A kánonról persze most sem beszéltünk…. ami meghatározza gyakran a kezdő, nyeretlen becsöppenők értékválasztását, akik, ha véletlenül eladásra kényszerülnek, irreális, korábban számukra sugallt árakat szeretnének kapni a műtárgyaikért. Leginkább sikertelenül…
Műtárgy vásárlásánál a lényeg – a legfontosabb szempont, hogy, szeressük, boldogan tudjunk azzal élni, amit beillesztünk a gyűjteményünkbe!
Egyik társunk fogalmazott így:
„Annyira nyomasztó és egyre nyomasztóbb lesz ez a világ (klímakatasztrófa, migráció, vagyoni egyenlőtlenség, lakhatási válság, háborúk stb.), hogy az emberek a művészetbe menekülnek.
Én legalábbis az utóbbi időben olyan műveket vásároltam, amelyek segítségével el tudok szakadni a való világtól (legalább egy kis időre, amíg pihentetem a szemem a műveken. Nem érdekelnek a nyomasztó, realista, sötét művek.”