Építsünk hidat

Építsünk hidat

A Magyar Kultúra Napján sok minden-sok igazság, sok sablon-hangzott el. Egy mondat volt az, ami tovább gondolásra késztetett. Így hangzott: „A kultúra az, ami hidat alkot(hat) a generációk között. A „… hat”- ot, amint meghallottam ezt a mondatot, én tettem hozzá.

Itt vagyunk még egy színpadon a különböző generációk  képviselői: a boomerek, az X, az Y, a Z generáció tagjai. Vannak, akik az úgy nevezett off-line világban születtünk és nőttünk fel, de már a digitálizációba is belekóstoltunk, belekényszerültünk és vannak az unokáink, aki már szinte tablettel a kézben születtek, de legalábbis a babakocsijukon már van hozzá gyárilag rászerelt tartó.

Kivételes helyzet, mert a mezopotámiai agyagba vésett írások és a mai világunk között eltelt több ezer év között építendő hidat csak a régészek és a történészek több évtizedes munkája segítheti. A mi korunkban itt vannak az egymásra tolódó, épülő korszakok szemtanúi, kortársai.

Legutóbbi múzeumi élményem, hogy a tárlatot járva, meg-megállva, szemlélődve, olvasgatva a tablókat, folyamatosan beelőztek az újabb generáció tagjai. Fotóztak, videóztak – továbbmentek. Nem álltak meg elgondolkodni a látottakon, csak a pillanat élményét örökítették meg. Született-e egyáltalán „itt és most élményük”? Otthon megnézték-e a megörökített képeket, elgondolkodtak-e látottakon, vagy csak elmentették (ha egyáltalán?), vagy kiposztolták a világhálón, hogy hol jártak, milyen kultúrát fogyasztottak. Nem szeretem ezt a szót, hogy „kultúrafogyasztó”, de sajnálom, ezek a jelenetek a gyorséttermek hangulatát idézték fel bennem- „cash and carry”, „fizesd és vidd”. Minden attól függ, mi történik aztán a „digitalizált”, „dobozolt” élménnyel. Tovább gondolás, megosztás barátokkal és azok megvitatása, vagy elsüllyedés az adatok milliárdjai között?

Igen, hidat kell építeni a generációk között. Erre a célra a kultúra talán tényleg a legjobb eszköz. Ezen a hídon átmehet a történelem, a generációk által megélt élmények, minden, ami az emberiség egyetemes nagy-nagy kultúrpiramisának fenntartásához, tovább építéséhez szükséges. Egy hídnak mindig két pillérje van.

Ez a két pillér az off-line világ szülötteinek, azaz a 20. században szerzett és a digitális világ, a 21. században megélt, megtanult tapasztalásai. E két világ közé kell kifeszíteni a kultúra hídját. És bizony ez a „boomerek” és a közvetlenül őket követő generációra hárul. Ők azok, akik mindkét világban éltek, szereztek tapasztalatokat, ismereteket élték meg a kultúra különböző formában való kifejeződését. Ez nagyon fontos szó, „kifejeződés”. Mert a kultúra mindig az éppen meglévő eszköztárával az adott kort fejezi ki, ez az, amit érthető módon kell ezen a hídon a következő generációnak átvinni. De ehhez nekünk, a 20. század szülötteinek meg kell szereznünk azt a tudást is, mellyel a digitális korszák gyermekei rendelkeznek. Ha nem is technikai mélységekben, de az eszközök lehetőségeivel. Nem szabad elzárkózni, mert különben nem tudjuk beteljesíteni történelmi feladatunkat. Nem igen adódott a történelemben olyan korszak, amikor jelen vannak egyszerre a korszakváltó generációi egyszerre az élet nagy színpadán. Talán ilyen lehetett a könyvnyomtatás forradalmi ideje?

Jegyezzük meg, egy generáció sem jobb vagy rosszabb, mint az egymást követő vagy megelőző. Csak esetleg más, mert az őket körbevevő környezet is más, folyamatosan változó. Ezt a változást kell követnünk és a tapasztaltunkkal, tudásunkkal lefordítani a kultúrhagyományainkat a változó kor új generációinak. Így válhat csak a kultúra generációkat összekötő híddá. Ez a feladatunk és nem is csekély!

 

Hirlevél feliratkozás

Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról,
akkor iratkozz fel itt!

.