A sufni. Hogy mi az? Szerszámos kamra, lim-lom tároló, minden olyannak a helye, amit már nem szeretnénk naponta látni. Ami oda kerül, az előbb-utóbb kitörlődik az emlékezetünkből. Leginkább akkor keressük fel, ha valamit végképp nem találunk – „megnézem a sufniban” felkiáltással.
A minap is így történt. Egy barátunkat engedtük be a ház mögött megbúvó kísértet tanyába, aki vadászik a különböző ócskaságokra, hogy aztán műtárgyat készítsen belőlük.
Amíg ő turkált, nem törődve a mindent átszövő pókháló és inda rengeteggel, mint egy igazi kincsvadász, én kicsit elmerengtem, visszarévedtem a múltba.
Ez a sufni volt a cseperedő két fiamnak és unokatestvérüknek, barátaiknak az igazi búvóhely. Ide cipelték ők is csatangolásaik során talált „kincseket”. Itt fúrtak-faragtak a nagypapa kimustrált szerszámaival. Még egy kis vitorlás hajót is eszkábáltak az itt talált törött fadarabokból. Ezt a kis bárkát aztán büszkén bocsájtották vízre a kertben ásott homokozó gödör elárasztását követően.
Ide bújtak el, amikor csintalanságaik következményeitől félve úgy gondolták, jobb, ha kicsit kikerülnek a nagyszülők, szülők látóköréből. Persze ekkor sem lankadtak, itt kovácsolták további összeesküvéseik terveit. Néhanapján bevittek ide egy-egy hüllőt, tücsköt-bogarat és bizonyon biológiai kísérletnek vetették alá őket. Egy szegény gyíkocska is áldoztául esett ezeknek a bonctani műveleteknek. A legkisebbet rábeszélték, hogy vágja le a farkát, aztán tegye egy dobozba, etesse, és várja, figyelje, kinő-e megint. Én három lánytestvérrel nőttem fel, elképzelni sem tudtam, hogy ilyen dolgokkal játszathatnak a kisfiuk. A gyíkról is ügy szereztem tudomást, hogy a kis tettes sírva jött hozzám, hogy már több napja figyeli, de nem akar kinőni az a fránya farok. Hát szegény így maradt… A nagyobbak meg bosszút álltak a kis „árulón”.
Egy-egy tárgyon is megakadt a szemem. Egy régi lavór-ez volt az első „fürdőszobánk”, egy tükrös szekrény- ez is része volt annak. Megfakult poszter egy festményről, ez dísze volt a régi háznak. Roham sisak-ezt tényleg nem tudom hol szedték össze a lurkók. Bogrács. mely a régi, vidám főzöcskéket idézi – akkor még együtt volt a nagy csapat. A régi nyugágy, melyben esténként apám pihent és nézte a csillagokat. Néha leszakadt alatta, a lurkók nevetésüket visszafojtva siettek segítségére.
A régi ház, ahol gyerekként szűkösen, de boldogan töltöttük a nyarakat, eltűnt, új váltotta fel. Csak a sufni maradt meg, „filléres emlékeivel, melyek oly drágák nekem”…